6 - Tűz

Amint kinyitottam a szemem, elvakított a napfény. A sötétkék falra felakasztott óra delet mutatott. Sóhajtottam egyet, és újra lehunytam a szemem.
  - Ébren vagy? - kérdezte Armin lágy hangon. Nem is tudtam, hogy ő tud ilyen hangnemben is beszélni.
  - Bár ne lennék. Te mióta vagy fent?
  - Két órája, de nem akartalak felébreszteni. Apa még nem érkezett meg, úgyhogy nyugodtam maradhatunk még így.
Kinyílt a szoba ajtaja, és amit először lehetett látni az egy kék lobonc volt.
  - Ó, megyek is ki. Csak anya kérdezi, hogy reggeliztek-e. Vagy ágyba óhajtjátok a reggelit?
  - Mindjárt megyünk.
  - Hé, semmi megjegyzés, nem becsmérelsz.. Mi lett veled?
  - Takarodj ki, kék takonypóc. Erre gondolsz?
  - Máris jobb. - mosolygott Katz és kimemt a szobából. Kifejtettem magam Armin karjai közül és felültem. Átmásztam rajta, kishíján orraestem, de sikerült kikászálódnom az ágyból.
  - Kölcsön tudsz adni egy pólót?
  - Szolgáld ki magad. - mutatott a szekrénye felé. A szekrénybe begyűrt ruhák közül találomra kihúztam egyet, ami egy fekete Kiss-es póló volt. Elbújtam a szekrény ajtaja mögé és átvettem a pólót. Armin is felöltözött és kimentünk a konyhába.
  - Jó reggelt, ifjú pár! - ordított fel Katz, és elénk lökött két tányért, amin szív alakú tükörtojások voltak.
  - Francba Katz, kinyírlak.
  - Ireland, most vigyázz anyával, mert hajlamos arra, hogy elmesélje Armin összes gyerekkori cikis sztoriját.
Katz még ellátott engem néhány válogatott jó tanáccsal, csak az zavarta meg, hogy Raf kimászott a vendégszobából.
  - Az ég szerelmére Katrin, ne ordíts már ennyire! Még az első emeleten is felébrednek!
  - Szerintem délben már rég az ebédet csinálják.
  - Délben? Basszus, így elszaladt az idő? Anya hol van? El kéne mennünk megnézni, hogy apával mi van.
  - Elment bevásárolni, mert egy csomó tojást összetörtem. De legalább ez a kettő sikerült. - mutatott büszkén a tányérjainkra.
  - Ó, öcsi, összejött? Adj egy ötöst!
Armin az asztalba verte a fejét, én meg laposkúszásban elindultam a fürdőszoba felé.
  - Ireland, gyere csak vissza! Nem fogom egyedül elviselni!
A menekülési tervemnek lőttek, visszacsámborogtam a konyhába. Armin az ölébe húzott és egy puszit nyomott a számra.
  - Katz, ha már ennyire a gondunkat viseles narancslevet is töltenél?
  - Ne is álmodj róla, szolgáld ki magad!
  - Egy próbát azért megért. - súgta szomorú hangon. Kira hazaérkezett, ezért ő és Raf elindultak otthonról. Torian is előmászott a szobájából, de ő szóra sem méltatta a dolgot, inkább megette az egyik tükörtojást.
  - Troian, megetted Ireland szívét.
  - Mi?
  - Az Ireland szíve volt.. Te meg gonosz vagy, és megetted.
  - Nem vagyok kérődző állat, úgyhogy nem tudom visszaöklendezni olyan könnyen, pedig szívesen megtenném. Csak azt neked adnám.
  - Jaj, a nagy biológus. Sebaj Ireland, megkapod az enyémnek a felét.
  - Úgy viselkedsz, mint egy kisgyerek. - zárta le Troian a beszélgetést, utána elment a mosdóba. Armin közben elfelezte a tojását és előszedett néhány evőeszközt. Kibányászta a hűtőből a narancslevet és töltött mindkettőnknek. Ezután visszaültetett az ölébe és elkezdtünk enni. Sóvárogva nézett egy vekni kenyérre, én meg készítettem neki egy pirítóst.
  - Egy angyal vagy. Mit csináljunk, amíg apa nem érkezik meg?
  - Fogalmam sincs. Legszívesebben visszafeküdnék aludni.
  - Kívánságod számomra parancs. Hacsak nem zavar, ha közben melletted valaki folyamatosan duruzsol a füledbe.
  - Talán elviselem. - mosolyogtam Arminra. Felhajtottam a poharamban lévő maradék gyümölcslevet és bekebeleztem a tükörtojást, miközben Armin piritósából csipegettem. Amint Troian kijött a fürdőszobából lefoglaltam a helységet és letusoltam. Ezután visszamentem Armin szobájába, aki már ott várt rám.
Befeküdtem mellé az ágyba és átöleltem.
  - Amúgy.. Említettél valami védőizét, hogy lehet csinálni.
  - Ja. Miért?
  - Nem akarom, hogy bizonyos gondolataimat meghalld.
  - Ó, értem én. El akarsz zárkózni előlem? Okos. Csak annyit kell képzelned, hogy ott van körülötted jónéhány réteg fal és kívül egy kettőhuszas drótkerítés. Legalábbis nekem ez vált be eddig.
Erősen koncentráltam, hogy sikerüljön a dolog, de a repertoárom kimerült egy vékony fal és egy rózsaszín léckerítésnél.
  - Most jóindulatból nem fogok csinálni semmit. Ne küszködj tovább, fáradt vagy ehhez. - mondta, majd egy csókot lehelt az ajkaimra - De azért nem olyan rossz kezdésnek.
Raf toppant be a szobába egy széles vigyorral az arcán hogy közölje, megérkezett a Van Haren család feje. Miután Armin néhány káromkodás kíséretében kikülde a testvérét, rájöttem, hogy szinte nem is ismerem az édesapját.
  - Tudnál egy gyorstalpalót mondani apádról?
  - Mire gondolsz?
  - Épp annyi infóra lenne szükségem, hogy elekerüljük a bemutatkozást. Az utóbbi időben túl sokszor mondtam mosollyal az arcomon, hogy: "Ireland vagyok, részemről a szerencse!".
  - Aha. Finn a neve, de szerintem egy ideig még inkább a vezetéknevén szólítsd. Bár Rafnál is ezt mondtam, és az lett a vége, hogy téged jobban kedvel, mint az eddigi barátnőim együttvéve. Esetleg kor, magasság is érdekel, vagy ennyire nem vagy alapos?
  - Ennyi tökéletesen elég. - suttogtam, majd egy puszit nyomtam az arcára. Felkeltünk és jobbnak láttam, ha egy kicsit rendbe szedem magam, mert nem szeretném első benyomásnak azt kelteni, hogy igénytelen vagyok. Azt hiszem, lassan fodrászhoz is el kéne mennem, mert a hajam már rég nem a vállamig ér.
A nappaliban az egész család egy meghitt körben ült, én meg idegennek éreztem magam.
  - Á, Ireland, ugye? A nevem Finn, örülök a találkozásnak! - ölelt át Mr. H. A lelkem mélyén örültem, hogy nem nekem kellett elmondani ezeket a sorokat, de valamiért túl közvetlennek tartottam a viselkedését. Leültem Armin ölébe az egyik fotelben, és figyeltem. Troian elmosolyodott, utána ránézett Rafra és még mindig mosolyogva, alig észrevehetően megrázta a fejét.
Telepatikusan beszélgetnek? - szegeztem Arminnak a kérdést.
Ja, épp a szerelmi életemet tárgyalják ki. Úgy csinálnak, mint ha nem tudnák, hogy én is hallom.
És, miről beszélnek?
Csupa hülyeségről. Hogy mennyi idő múlva fogod észrevenni a tetoválást a derekamon..
Van tetkód?
Hát.. Egy zűrös nyári szünet alkalmával tettem rá szert, de ezt inkább nem most mesélem el. - zárta le a kapcsolatot Armin, én pedig a derekát fikszíroztam. Gondolom feltűnő lehetett, hogy nagyon bámulom, mert a szobája felé intett és eltátogta, hogy "Majd". Elpirultam, és belefúrtam az arcom a vállába. Beszívtam az illatát, ami nyúzottságához képest elég kellemes volt.
  - Armin, ha abbahagytátok a szerelmeskedést, elmesélnéd, hogy mi történt? - szólalt meg Raf, aki látszólag élvezte a helyzetet.
  - Mikor mi történt? A szigeten, vagy a szobámban?
  - Írországban, természetesen. Mire emlékeztek? - kapcsólódott be a beszélgetésbe az édesapjuk is.
  - Én nagyjából mindenre. - suttogtam, habár egy határozott kijelentésnek szántam. Mire elmondtuk a teljes sztorit, mindenki az ámulat rabjaként, mozdulatlanul figyelt minket.
  - Szóval azt mondjátok, szerintetek megszállta valaki az édesanyád?
  - Inkább irányítják. - folytotta belém Armin a " nem tudom"-ot.
  - Ireland, mostanában nem viselkedett senki furcsán a családodban? Teszem azt nem vett fel új szokásokat, nem sétált ki csak úgy szó nélkül a házból,vagy valami?
  - Igazából nem vettem észre semmi ilyesmit, bár otthon sem voltam, nehogy én is belekeveredjek a veszekedéseikbe.
  - És szerinted nem paktált le senki a démonokkal?
  - Senki.
  - És neked nincs semmi közöd ehhez?
  - Nincs. - válaszoltam, bár ez is erőtlenre sikerült. Miért épp engem gyanusít meg? Tudtommal semmi közöm nincs az egészhez.
  - A válaszaidban biztos vagy?
  - Igen. - mondtam, majd ökölbe szorítottam a kezem. A dohányzóasztalon lévő virágcsokor meggyulladt, az egész lakásban a füst átható szaga terjengett. Armin a kezemhez kapott, és kibontotta az ujjaim. A tűz azon nyomban elaludt, és a kellemetlen szag is eltűnt.
  - Azt hiszem jobb, ha szívok egy kis friss levegőt. - jelentettem ki, és elindultam az erkély irányába. Néhány pillanat múlva Armin ott állt mellettem, levetkőzve a pókerarcát.
  - Ez meg mi a fene volt? - szegezte nekem a kérdést. Arcára kiült a döbbenet, de a szeme csillogott.
  - Nem tudom. Egyszerűen csak dühös lettem, és.. És utána meggyulladt a virág.
  - Ez állati jó! Robbantani is tudsz?
  - Tessék?
  - Próbáld meg ezen! - nyújtott felém egy cserepet, amibe levendula volt ültetve.
  - Nem, azt hiszem, most egy ideig jegelem a varázserőm.. Vagy mi a frász ez.
  - Oké. - mondta, majd átölelt. Pechünkre a közelben bandázott néhány osztálytársunk és egy csapat végzős, úgyhogy ellezdtek füttyenteni és elénekelték nekünk a "Touch me" parasztverzióját. Arminon látszott, hogy tetszik neki a dolog, és megcsókolt. Begyűjtöttünk még néhány "Juj, de cukik"-ot, utána visszamentünk a lakásba. A nappaliban már senki sem volt, elindult mindenki a maga dolgára. Azt hiszem, most én leszek mindenki szemében az őrült csaj, aki felgyújtott egy csokor virágot.
  - Ne gondolj erre. - súgta nekem Armin, és homlokon csókolt. Azt hiszem még életemben nem kaptam ennyi puszit, mint az elmúlt két napban.
  - Ne mutassuk meg az apádnak a tett helyszínét?
  - De, az szerintem is jó lenne. - szólalt meg Mr. H, aki az egyik fotelben ült, kezében a mai újsággal. A címlapra egy autóbaleset került, mellette meg számomra érthetetlen politikai rizsák. - Mostanában milyen sok baleset történik! És egyikre sem tudnak ésszerű magyarázatot adni a rendőrök. Az a furcsa még, hogy szinte mindegyik sebesült egy tanácstag.
  - Megkeresem a kulcsom.
  - Ireland, igazán nagy erővel rendelkezel, és mivel lassan betöltöd a tizennolcadik életéved, talán csatlakozhatnál a Tanácshoz.
  - Én?
  - Igen. Hagylak gondolkodni még egy kicsit. - mondta, majd szép lassan összehajtogatta az újságot. - Na, megyünk?
Elég furcsa az édesapád. - közöltem Arminnal.
Ja, tudom. De ha felkér valakit, hogy csaglakozzon a Tanácshoz, az elég nagy cucc. Még minket is óv a bekerüléstől, szerinte az a Kígyók Gyülekezete.
És én tökéletes kígyó lennék.
Nem így értettem.
Előkerestem a kulcsom a táskámból és elindultunk a mi tömbünk felé.