Sosem voltam ennyire összezavarodva. Egyik oldalról ott volt Armin, akivel három hónapja nem beszéltem, és nem is láttam. Másfelől meg Yves, akivel szinte mindent együtt csinálunk, nem enged akcióra egyedül és elviseli, hogy kiröhögöm a francia akcentusát. Mi van, ha már árulónak vagyok nyilvánítva? Vagy ha én nem, valami más mégis elárult..
December 18-a volt, London utcáit róttam egyedül. A mozikból emberek szivárogtak ki, megbeszélve a film fő cselekedeteit, és amíg ők vidáman dumáltak, nekem szinte ömlöttek a könnyeim. A Tanács leleplezte a Rendet, és mindenkit elfogtak, kivétel nélkül. Yves nem volt annyira szerencsés, hogy megússza, én meg utálom magam. Az elmúlt fél órában történt a dolog, és én simán kimenthettem volna onnan bárkit. Bárcsak.. Bárcsak visszaforgathatnám az időt..
Meglepetten észleltem, hogy hirtelen világos lett, én meg egy padon ülök. Tudok játszani az idővel? Ez nekem sok. Nem akarok szuper boszorkány lenni, akinek akkora az ereje, mint Luke Skywalkernek.. Bár ez nem is olyan rossz érzés. Bizsergés futott végig a testemen, és eljutott az agyamig, hogy talán van időm figyelmeztetni a Rendet. Uram Atyám, rohadtul kemény vagyok! Ha most látnának azok, akik folyton cikiztek, összepisilnék magukat.
Turbó tempóra kapcsoltam, óriási sebességgel rohantam a Rend főhadiszállására. Mire odaértem, már a nap eltűnt néhány magasabb ház mögött. Ne, még nem sötétedett be, amikor ez történt. A villanyok égtek, viszont az ajtó betörve.. Elkéstem. Talán ha egy kicsivel korábbra szökkennék vissza..
Ugyan ott álltam, ahol most, viszont teljesen más volt a környezet. Yves állt velem szemben, és most örültem, hogy látom.
- Hé, szellemet láttál? Még sápadtabb vagy, ami gondolom nagy szó nálad..
- Hála az égnek, sikerült! - itt begyűjtöttem tőle egy értetlenkedő pillantást. - Figyelj, most azonnal beszélnem kell apáddal.
- Miért?
- Egyszerűen csak mert. Nem rád tartozik.
- Fent van, felügyeli a kiképzést.
Kettessével vettem a lépcsőfokokat, és meg sem álltam a szűk folyósóig, ami a kiképző teremhez vezetett. Beestem az ajtón, minden szem rám szegeződött. Egy farkas fejű lány nyüszített, a többiek csak meglepetten néztek.
- Ireland, mekkora meglepetés! Te is szeretnél órákat venni? - nézett rám meglepetten Aldric. Széles mosoly terült szét az arcán, amit én is viszonoztam.
- Válthatnánk néhány szót? - szinte suttogva ejtettem ki a szavakat. Aldric bólintott, majd kiinvitált egy erkélyre.
- Mi a gond? Eléggé frusztráltnak tűnsz.
Elmondtam mindent, még szinte én sem hittem el a sztorit. Viszont ő bólintott, majd a telefonján keresztül parancsokat osztogatott. Egy óriási kő esett le a szívemről.
Mindenki eltűnt, Yvesszel ketten álltunk az épület előtti sikátorban. Mind a kettőnknek a szemébe volt húzva a kapucnink, az álcázás mesterei vagyunk. Minden villanyt felkapcsolva hagytak, az ajtó kulcsra volt zárva. Megérkezett a Tanács egy kisebb alakulata, amiben benne volt Armin is. Nagyot dobbant a szívem, amikor megpillantottam. Egy cigaretta lógott ki a szájából, és egy meglehetősen vékony lány lépdelt mellette. A kezem ökölbe szorult, hirtelen kigyulladt a lány kabátja. Egy elégedett mosoly kívéretében a falnak dőltem. A lány sikoltozott, Armin vigyorogva oltotta el a tüzet. Az ajtót betörte valaki, a csapat nagy része bement, viszont a lovagom, a lány és egy másik srác kint maradt. Beszélgettek, de közben folyamatosan a környéket kémlelték. Én zsebre vágtam a kezem, viszont a másik oldalon kicsúszott a telefonom, és elcsúszott pont addig, ahol megvilágítja a fény a helyet. Kénytelen-kelletlen elbaktattam addig, de amikor felálltam valami hátracsapódott.
- Ireland, a kapucnid..
- Mi?
- Lecsúszott a kapucnid!
- Csesszemeg! - sziszegtem, majd visszarohantam a sötétségbe.
- Szerintem megláttak minket. A magasabbik folyamatosan minket szuggerált.
A fiú felhívta a többiek figyelmét ránk, én addigra már elrendeztem magam.
- Mennünk kéne. - a szavakat a fogai között préselte át Yves. Bebújtam a karja alá, így kevésbé voltam feltűnő. Egy párnak tűntünk, akik egy helyet kerestek egymás felfalására. Amikor tisztes távolságon belül értünk, szétváltunk és lepacsiztunk.
- Az azért égő, hogy ilyen könnyen túljártunk az eszükön. - mondta Yves, miközben végig vigyorgott. Én csak nevettem, de nem tudtam kiverni a fejemből Armint. Lassan ő is olyan nyúzottan fog kinézni, mint én. Pedig az nagy szó. Nem szabad a közelébe kerülnöm, mert biztos, hogy kérdőre vonna mindennel kapcsolatban. Még egyszer nem viselném el azt a rideg hangnemet sírás nélkül. Ráadásul a Tanács rájött, hogy a Rend felütötte újra a fejét, példa erre ez az eset. Egyszerűen nem akarok benne lenni ebben az egészben. És talán messze el kellene kerülnöm még több ideig az egész hókuszpókusz dolgot.
Yves felkísért egészen a lakásig, viszont amikor beléptem éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Felkaptam egy vázát és elindultam a nappali felé. Valaki az ablakban ült.
- Rég láttalak.
