10

Sosem voltam ennyire összezavarodva. Egyik oldalról ott volt Armin, akivel három hónapja nem beszéltem, és nem is láttam. Másfelől meg Yves, akivel szinte mindent együtt csinálunk, nem enged akcióra egyedül és elviseli, hogy kiröhögöm a francia akcentusát. Mi van, ha már árulónak vagyok nyilvánítva? Vagy ha én nem, valami más mégis elárult..

December 18-a volt, London utcáit róttam egyedül. A mozikból emberek szivárogtak ki, megbeszélve a film fő cselekedeteit, és amíg ők vidáman dumáltak, nekem szinte ömlöttek a könnyeim. A Tanács leleplezte a Rendet, és mindenkit elfogtak, kivétel nélkül. Yves nem volt annyira szerencsés, hogy megússza, én meg utálom magam. Az elmúlt fél órában történt a dolog, és én simán kimenthettem volna onnan bárkit. Bárcsak.. Bárcsak visszaforgathatnám az időt..
Meglepetten észleltem, hogy hirtelen világos lett, én meg egy padon ülök. Tudok játszani az idővel? Ez nekem sok. Nem akarok szuper boszorkány lenni, akinek akkora az ereje, mint Luke Skywalkernek.. Bár ez nem is olyan rossz érzés. Bizsergés futott végig a testemen, és eljutott az agyamig, hogy talán van időm figyelmeztetni a Rendet. Uram Atyám, rohadtul kemény vagyok! Ha most látnának azok, akik folyton cikiztek, összepisilnék magukat.
Turbó tempóra kapcsoltam, óriási sebességgel rohantam a Rend főhadiszállására. Mire odaértem, már a nap eltűnt néhány magasabb ház mögött. Ne, még nem sötétedett be, amikor ez történt. A villanyok égtek, viszont az ajtó betörve.. Elkéstem. Talán ha egy kicsivel korábbra szökkennék vissza..
Ugyan ott álltam, ahol most, viszont teljesen más volt a környezet. Yves állt velem szemben, és most örültem, hogy látom.
  - Hé, szellemet láttál? Még sápadtabb vagy, ami gondolom nagy szó nálad..
  - Hála az égnek, sikerült! - itt begyűjtöttem tőle egy értetlenkedő pillantást. - Figyelj, most azonnal beszélnem kell apáddal.
  - Miért?
  - Egyszerűen csak mert. Nem rád tartozik.
  - Fent van, felügyeli a kiképzést.
Kettessével vettem a lépcsőfokokat, és meg sem álltam a szűk folyósóig, ami a kiképző teremhez vezetett. Beestem az ajtón, minden szem rám szegeződött. Egy farkas fejű lány nyüszített, a többiek csak meglepetten néztek.
  - Ireland, mekkora meglepetés! Te is szeretnél órákat venni? - nézett rám meglepetten Aldric. Széles mosoly terült szét az arcán, amit én is viszonoztam.
  - Válthatnánk néhány szót? - szinte suttogva ejtettem ki a szavakat. Aldric bólintott, majd kiinvitált egy erkélyre.
  - Mi a gond? Eléggé frusztráltnak tűnsz.
Elmondtam mindent, még szinte én sem hittem el a sztorit. Viszont ő bólintott, majd a telefonján keresztül parancsokat osztogatott. Egy óriási kő esett le a szívemről.

Mindenki eltűnt, Yvesszel ketten álltunk az épület előtti sikátorban. Mind a kettőnknek a szemébe volt húzva a kapucnink, az álcázás mesterei vagyunk. Minden villanyt felkapcsolva hagytak, az ajtó kulcsra volt zárva. Megérkezett a Tanács egy kisebb alakulata, amiben benne volt Armin is. Nagyot dobbant a szívem, amikor megpillantottam. Egy cigaretta lógott ki a szájából, és egy meglehetősen vékony lány lépdelt mellette. A kezem ökölbe szorult, hirtelen kigyulladt a lány kabátja. Egy elégedett mosoly kívéretében a falnak dőltem. A lány sikoltozott, Armin vigyorogva oltotta el a tüzet. Az ajtót betörte valaki, a csapat nagy része bement, viszont a lovagom, a lány és egy másik srác kint maradt. Beszélgettek, de közben folyamatosan a környéket kémlelték. Én zsebre vágtam a kezem, viszont a másik oldalon kicsúszott a telefonom, és elcsúszott pont addig, ahol megvilágítja a fény a helyet. Kénytelen-kelletlen elbaktattam addig, de amikor felálltam valami hátracsapódott.
  - Ireland, a kapucnid..
  - Mi?
  - Lecsúszott a kapucnid!
  - Csesszemeg! - sziszegtem, majd visszarohantam a sötétségbe.
  - Szerintem megláttak minket. A magasabbik folyamatosan minket szuggerált.
A fiú felhívta a többiek figyelmét ránk, én addigra már elrendeztem magam.
  - Mennünk kéne. - a szavakat a fogai között préselte át Yves.  Bebújtam a karja alá, így kevésbé voltam feltűnő. Egy párnak tűntünk, akik egy helyet kerestek egymás felfalására. Amikor tisztes távolságon belül értünk, szétváltunk és lepacsiztunk.
  - Az azért égő, hogy ilyen könnyen túljártunk az eszükön. - mondta Yves, miközben végig vigyorgott. Én csak nevettem, de nem tudtam kiverni a fejemből Armint. Lassan ő is olyan nyúzottan fog kinézni, mint én. Pedig az nagy szó. Nem szabad a közelébe kerülnöm, mert biztos, hogy kérdőre vonna mindennel kapcsolatban. Még egyszer nem viselném el azt a rideg hangnemet sírás nélkül. Ráadásul a Tanács rájött, hogy a Rend felütötte újra a fejét, példa erre ez az eset. Egyszerűen nem akarok benne lenni ebben az egészben. És talán messze el kellene kerülnöm még több ideig az egész hókuszpókusz dolgot.
 
Yves felkísért egészen a lakásig, viszont amikor beléptem éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Felkaptam egy vázát és elindultam a nappali felé. Valaki az ablakban ült.
  - Rég láttalak.

9

  Armin szobájának ablakánál álltam és a távolt kémleltem. A fák levelei elsárgultak, a szembepaneleknél csak néhány ablakban volt látható világosság. Sóhajtottam egyet, és kisétáltam a nappaliba. Armin az egyik fotelben horkolt. Egyáltalán nem voltam álmos, de valamiért mégis fáradtság gyötört. Leültem a kanapéra és hátradőltem. A nyakam sajgott, és a vállam sem volt éppenséggel jobban. Kinyílt a bejárati ajtó, és Raf lépett be rajta.
  - Armin hol.. Ja, látom. Te miért nem alszol még?
  - Nem tudok. Amikor megpróbálnék, kimegy az álom a szememből.
  - Nem álmodtál mostanában valami furcsát?
  - Honnan tudod?
  - Ez normális nálad. Ha szabad megkérdeznem, mit álmodtál pontosan?
Elmeséltem Rafnak az egészet. Érdeklődve hallgatott, és amikor befejeztem a monológom, a tekintetét a szemembe fúrta.
  - Ugye tudod, hogy ez meg fog valósulni?
  - Őő.. Tessék?
  - Apa egy kicsit utánaolvasott a te erődnek. Ha olyasmikkel próbálkozol, mint például a gondolatolvasás, egy jó ideig fejfájással fogsz küzdeni. És az álmaid.. Hát.. Valóra fognak válni.
  - Basszus. - csak ennyit tudtam kinyögni. - És ezt valahogy meg tudom változtatni? Mármint ha nem megyek el egy bizonyos helyre,  vagy valami..
  - Utol fog érni. Bármennyire próbálod elkerülni, ez a dolog tárt karokkal vár téged, te pedig belesétálsz.
 A fejemet az asztalba vertem, és megpróbáltam nem azon gondolkodni, mennyire szerencsétlen is vagyok valójában.

Az éjszaka folyamán, amíg forgolódtam eldöntöttem, hogy meglátogatom anyát. Szép kis születésnapi afterparty lesz látni az élettelen testét, a semmibe bámuló tekintetét és hallgatni a nehezen kinyögött szavait. A szívem elszorult, amikor megpillantottam. Csak hátulról láttam, de így is rémes volt szemlélni csontsovány sziluettjét, amit körbevilágít a napfény. Az ablak előtt állt, és valamit a távolban kémlelt. Vettem egy mély levegőt, s mellé léptem.
  - Szép napunk van, ugye? - szólalt meg, amint meglátott. Elmosolyodott. Kezdett a régi lenni az utóbbi időben, de sosem fog újra ugyan az lenni, akit szerettem. - Rég voltál itt.
  - Egy hete. - pontosítottam. Armin nehezményezte, hogy hetente egyszer eltűnök, viszont nem tudta megakadályozni, hogy idejöjjek. - Hogy vagy?
  - Jobban, azt hiszem.
Sóhajtott egyet, és a szemembe nézett.
  - Mióta van ennyi heg az arcodon?
  - Egy ideje..
  - Annyira sajnálok mindent.. Ha nem akartam volna találkozni vele, akkor ez nem történt volna meg..
  - Kivel?
  - Hé, Miss Galahad, már ébren van? Hoztam a gyógyszerét meg a reggelit. - egy nővér szerűség szalad be a szobába, kezében egy tálcával. A szemem villámokat szórt, elköszöntem és elhagytam az épületet. Az egyik parkolóban a jól ismert Volvo állt, Armin annak támaszkodva állt és felhúzott szemöldökkel figyelt engem.
  - Remélem nem kell harapófogóval kihúzni belőled, hogy mi történt. - szólalt meg, teljesen közömbös hangon. Azon, amit utoljára akkor hallottam tőle, amikor összevesztünk a barátságkötésünk előtt.
  - Nem mindegy? Tudtommal magánügy, hogy mit teszek és kivel beszélek.
Megfordultam, és a panelünk felé vettem az irányt. Az egyik sikátorba bepillantva egy rókát láttam meg. Ugyan azt, amit a tisztáson figyeltem. Nyeltem egyet, és elkezdtem csipkedni a kézfejem. Képzelhetem, milyen bénán néztem ki. Lehunytam a szemem, és mire kinyitottam, egy teljesen feketébe öltözött srác állt az állat helyén. Sikítani akartam, de egy hang sem jött ki a torkomon. Az meg gáz lenne, ha mire valaki meghallja, már eltűnik.
  - Ireland, ugye? Azt hiszem, beszélnünk kéne néhány téged is érintő dologról. - recés hangja tökéletesen illett hozzá, azt a gyanút keltette bennem, hogy láncdohányos. - Izé, szóval.. Átutazóban vagyok, vagy hogy a francba mondják ezt. Esetleg tudsz mutatni egy helyet, ahol bizalmasan elmondhatok neked bármit?
A lakásunk. Illetve már csak az enyém. Miután elvitték anyát a kihallgatásra, én nem tudtam nyugodni, ezért kipucoltam az egészet. Amikor Armin rámlelt, nem tudta abbahagyni a nevetést, amiért önszántamból takarítok.
Bólintottam, és elvezettem odáig. A liftben a szemembe nézett, én meg abban a pillanatban elkezdtem magam mélységesen elszégyellni, amiért még a tisztes távnál is nagyobbat tartok tőle.
  - Ennyire ijesztő lennék?
  - Nem, dehogy.. Csak furcsa. Egy éve ha tudok arról, hogy másabb vagyok, és eddig csak a tanácstagokkal találkoztam, akik ugyan ilyen.. Izék.
  - Amikor én megtudtam, hogy miért repítek a levegőbe tárgyakat, apám képébe röhögtem. Végül közölte velem, hogy ezt komolyan kéne venni, nem csak hókusz-pókusz az egész.
  - Ismerős. Én megkérdeztem a barátomtól, hogy mit szívott. Azóta emlegeti, hogy milyen idióta voltam.
Egy feszült nevetéssel zártam le a mondatot, ő zsebre vágta a kezét. Elképesztően jóképű volt, és ezt én mondom, aki eddig el sem tudta képzelni, hogy Arminnál jobb sráccal találkozzon. Az ajkamat harapdáltam, már csak három szint a tizedikig.. Kettő.. Egy.. A liftajtó egy pittyenéssel kinyílt, és én egy nyíl gyorsaságával száguldottam az ajtó felé. A fiú teljes nyugodtsággal sétált végig a folyósón, a szomszéd szerintem rémes ajtótábláján elfintorodott, és végül a mi teljesen átlagos ajtónknál kötött ki. A kopott virágos kanapén ugyan úgy álltak a párnák, ahogy én hagytam. Ledobtam a kabátom a krémszínű fotel határa, és elindultam a konyha felé. Egy foltban még mindig vöröses volt a zöld tapéta, egy sóhajtással nyugtáztam a dolgot. A hűtő felé vettem az irányt, hátha van valami innivaló, de csak egy teát találtam, aminek a tetején úszkáltak a jégdarabok. Elővettem két poharat, és varázsoltam bele narancslevet.
A srác a konyhaajtó keretének támaszkodva állt, és engem figyelt.
  - Rájöttem, hogy még nem is mutatkoztam be neked igazán. Yves a nevem.
  - Az enyémet tudod. - mosolyodtam el, és a kezébe nyomtam az egyik poharat. Levetettem magam a nappaliban a fotelomba, és magam alá húztam a lábam. Ittam egy kicsit a pohárból, és a még mindig álló Yvesre néztem.
  - Szóval, mit akarsz?
  - Hogy is kezdjem.. A faterom fülébe jutott, hogy meglehetősen nagy az erőd.. Szóval.. Basszus, nem tudom normálisan elmondani. Van egy rend, ami évszázadokkal ezelőtt alakult. Megveti a Tanács - ezt a szót undorral mondta ki - dolgait, és azt szeretné, ha csatlakoznál. De ha rám hallgatsz, nem teszed.
  - Ezt mégis hogy értsem? Úgy teszel, mint ha életbe vágóan fontos lenne az, amit mondani akarsz, de lebeszélsz róla.
  - Muszáj volt eljönnöm. Ha nem tettem volna, már rég le lenne szedve a fejem. De akkor téged kísértenélek.
Elmosolyodtam, és lehajtottam a fejem. Hogy őszinte legyek, utálom a Tanácsot úgy, ahogy van. Még azt is megszabja, hogy hová mehetek, figyeltetnek és nem lehetek soha egyedül.
  - Tudod mi az egyetlen bökkenő? Örök hűséget fogadtam.
  - Én is. - mondta teljesen nyugodt hangon, és felhúzta a jobb karján a pulóverét. Ugyan az a latin felirat volt rajta, ami az enyémen is: Irrefrangible. (Ez annyit jelent, hogy megszeghetetlen.)
  - És hogy nem csapnak le rátok?
  - Metamorf mágiát használunk. Azt hiszem nem egyszer láttál engem rókaként.
  - Na igen.. Miért követtél?
  - Figyeltelek. A szokásaid, hogy miket csinálsz, számomra már szinte egy nyitott könyv vagy.
  - Jó tudni. - nyöszörögtem. Megrémített a gondolat, hogy valaki ismer engem. Még Armin sem tud rólam mindent, annak ellenére, hogy szinte mindent elmondtam neki magamról, és rendszeresen turkál a fejemben. - Szóval, kedves Yves, csak ezért jöttél? Vagy esetleg szeretnél nekem beszélni erről a rendről is?
  - Vicces, tényleg Rend a neve.
  - Milyen eredeti! Bár sokkal jobb, mint a Lázadók, vagy valami hasonló béna csoport. Az egyiket még likvidálnom is kellett, mert illegálisan árultak holdfény eszenciát, meg hasonló boszorkányos dolgokat.
  - Kövezz meg, de én eddig csak a mesékben hallottam ilyesmikről.
  - Én is. A barátom olyan családban nőtt fel, ami évszázadok óta varázslással foglalkozik. Amikor elárultam neki, hogy mit sem tudok ezekről a dolgokról, szinte már ő szégyellte magát. Egyedül a bátyja vette ezt lazán, elnevette magát, utána mondott valamit a holdnefelejcs-függőségről.
  - Vicces a neve, de tényleg rossz dolog. Seperc alatt rá lehet szokni.
  - De ezt hogy kell elképzelni? Virágot rágcsálnak?
  - Dehogy! Valami különleges kivonatot isznak, amit csak teliholdkor lehet elkészíteni. Egyszer itattak velem, rémes volt. Mint ha földes vizet innál.
Meglepett, hogy eltudunk társalogni a holdnefelejcsekről, amiről mint kiderült, eléggé durva virág. Egy idő után kitört mind a kettőnkből a nevetés. Yves egy idő után olyanná vált számomra, kint egy jó barát, akit évek óta ismerek. Vicces, mert van vagy egy órája, hogy beléfutottam.
Eszembe jutott minden, ami Armin és köztem játszódott le az elmúlt hónapokban. Eltaszítottam magamtól, és lassan kezdi ő is ezt tenni. A hangnem, amiben velem beszélt megváltozott, lassan már teljesen közönbös lettem számára. Nem okolom. Én is utálnám magam. Kövér könycseppek gördültek le arcomon, de rögtön le is töröltem őket. Yves reményeim szerint nem vette észre, a telefonjával babrált. Csak most pillantottam meg, hogy igazán különleges szeme van. A világon létező összes szín bele volt keverve, és csillogott, akár a nap. Ez teljesen elütött fekete hajától és sápadt arcától.. Be kell valljam, tényleg nem néz ki rosszul.
Amint erre a mondatra gondoltam, Yves elmosolyodott és rámpillantott.
  - Hízik a májam. - nevette el magát. Tökéletes fogai voltak, a két szemfoga hegyesebb volt, mint a többi. Mint egy igazi róka.
  - Ennyire hangosan gondolkodom? Hozzászoktam, hogy nem húzom fel a védőfalam. Akikkel én találkozom amúgy is csak arra figyelnek, hogyan tudnának eltenni láb alól.
  - Hogy is működik egyébként az erőd? Meglebegteted a szempillád, suhintasz egyet a mutatóujjaddal és voila, nincs démon?
  - Nem, előveszem a vérrózsa-oldatom, és körülpermetezem az illetőt.
Egy sor esztelen vihogás után elmagyaráztam neki, hogyan csinálom az egészet. Jobb hallgatóság, mint a régi barátnőim.
  - És te hogy hogy róka lettél? Ha vörös lenne a hajad, még megérteném, de így..
  - Vicces történet. Egyszer még totyogó koromban megharapott egy róka. Ne kérdezd hogyan, nekem is csak mesélték. Utána mindenhová követett, végül ő lett a háziállatom. Vele együtt akartam futni, meg hasonlók, úgyhogx eldöntöttem, mindenképp róka akarok lenni. Végül két éve meghalt az állat. Már így is tizenöt évig lehúzta mellettem.

Az ajtó előtt álltam. Beszéd hangja szűrődött ki, ráadásul egy srácé. Bocsánatkérésnek lőttek, égő lenne beviharzani oda és megzavarni a dolgait csak ezért. Visszafordultam, majd szép lassan hazamentem.
  - Armin, hol voltál?
  - Csak kiszellőztettem a fejem. Néha nem árt.
A szobámban ki voltak aggatva közös képek Irelanddel, jól mutatták az idő múlását. Az első vörös haja szinte szikrázott a napfényben, zöld szemei csillogtak, önfeledten mosolyogtunk mindketten. A legutolsó fotón tompák voltak a szemei, a haja halvány volt. Széles mosoly ült ki az arcára, mégis lehetett tudni, hogy nincs minden rendben. Bár visszaforgathatnám az idő kerekét és megakadályozhatnám, hogy ne kerüljön bele mindebbe..

8 - Egy év múlva

  - Boldog tizennyolcadik születésnapot, Cukorfalat! - ordította a fülembe Armin.
  - Menj a picsába.. Hány óra?
  - Hat. Ha jól emlékszem, ilyenkor születtél.. Ugye?
  - Igen, délután!
A mellkasomra rakott egy zöld dobozkát, ami ezüst szalaggal volt átkötve. Kibontottam az ajándékot, amiben egy szintén zöld macskamedál volt, a szeme vörösen ízzott.
  - Köszönöm. - mosolyogtam rá, és egy puszit nyomtam az arcára. A csalódottság jeleit mutatta, ezért még egyet a szájára is küldtem.
  - Varázsereje van. Megérez minden ellenséges élőlényt. Azt hiszem, erre nagyobb szükséged van, mint az első ajándékjelöltömre.
Miután tavaly kiűztem egy démont a saját anyámból, a Tanács felvett démonírtónak. Mindig is fontos személy akartam lenni, csak arra nem számítottam, hogy ezzel a munkával szép kis sérülések is járnak. Az első hivatalos bevetésemen szereztem egy sebet a számra, a hegnek köszönhetően nem nagyon fogom elfelejteni. Armin megúszta eddig a dolgot egy felületi vágással, de idő kérdése, hogy még hány üveget fognak a karjának dobni. Ha épp nem "akciózunk", akkor Londonban állomásozunk a Tanács egyik szolgálati lakás szerűségében.
  - Most már elmondhatom, hogy idősebb csajjal jársz.
  - Két nyamvadt hét van köztünk. Azt hiszem, Hollister nagypapának igaza volt: soha ne bízz olyan élőlényben, ami hat napig vérzik, de nem döglik meg! - a mondat utolsó részét kórusban mondtuk.
  - De az a két hét igen is sokat számít. Ilyen éretlen férfiakkal én nem társalgok.
  - Csak várd ki a végét! Tudod mi az én szerencsém? Még élvezhetem az édes tizenhetes éveket, amíg te már vén nyanya vagy.
  - Hogy mit mondtál?
  - Nyanya. - hajolt bele az arcomba.
  - Tessék? Nem hallom a hallókészülékem nélkül.
Elnevette magát, én meg a másik oldalamra fordultam és lehunytam a szemem.
  - Amúgy azért ébresztettelek fel, mert mennünk kéne.
  - Hová?
  - Az meglepetés. - suttogta, majd a szokásos " nem-mondom-meg-de-félj" mosolyára húzta az ajkait.
Fél óra múlva sikerült csak kikászálódnom az ágyból, addigra Armin már indulásra készen állt. Míg én úgy néztem ki, mint a mosott rongy, ő még így is halálian jól nézett ki. Felöltöztem, de muszáj volt felvennem egy kabátot is, mert szeptemberhez méltó idő fogadott minket. A csípős szél az arcomba fújta a hajam, amit csak nehezen tudtam kisöpörni maradandóan. Armin elindult egy meglehetősen rozogának tűnő Volvo felé.
  - Miért nem teleportálunk?
  - Látod, ez egy nagyon jó kérdés. De nem akarom, hogy megint lehányd a cipőm.
  - Az csak egyszeri eset volt. - nyafogtam. Amikor először hívattak be a Tanácshoz minket, Finn úgy vélte, hogy a teleportálás gyorsabb, mint bármi más utazási mód. A tárgyalás felét a mosdóban töltöttem. Azóta nem próbalkozunk ezzel.
Millió dolog történt velem az elmúlt egy esztendőben. Kiderült, hogy veszettül jól tudok pókerezni, kiiktattam több száz démont, és eléggé előkelő helyet szereztem magam a Tanácsban, avagy a Kígyók Gyülekezetében. Nem egy küldetés szerűséget vezettem, és a begyűjtött elismerések miatt folyamatosan hízik a májam.
Gondolataim visszahúztak egy  rémes álomba.

Tél volt. Legalábbis ahogy kinéztem a berácsozott ablakon hószállingózást véltem látni. A kőpadló jéghideg volt, egyetlen ülőalkalmatosság egy függőágy volt, amiben egy sebes arcú fiú feküdt. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok, de az eddig látottak alapján jó hely nem lehet.
Az ajtó kitárult, egy két ajtós szekrény alakú férfi lépett be rajta.
  - Most te következel. Ajánlom, hogy csiripelj, különben a bárátodéhoz hasonló sorsra jutsz.
Megszeppenve bámultam, mire ő megfogta a karom és elkezdett rángatni.
  - Eddig olyan harcias voltál, mi lett veled? Gondolom rájöttél, hogy innen nem jutsz ki élve.
  - Nem, egyszerűen csak nem szeretek retardáltakkal beszélni. - szaladt ki a számon.
  - Azt hiszem, ettől már nem leszel ilyen válogatós! - emelte fel a kezét, ami vészesen közelített felém. Kicsavartam a karját, és elkezdtem szaladni. Felvágtattam egy lépcsőn, ami a - gondolom - nagyterembe vezetett.
  - Á, Ireland, látom megérkeztél. De hol hagytad Hústorony barátomat? Na mindegy, majd jön ő is. - hangzott egy igazán derűsnek ható hang. Körülnéztem a teremben: szinte teljesen üres volt, két férfi állt az egyik fal mellett. Az egyik közelebb volt hozzám korban, a másik az apám lehetett volna. Mind a kettőnek vörös haja és zöld szeme volt. Akaratlanul is beletúrtam a sörényembe.
  - Remélem most már hajlandó vagy beszélni.
  - Miről?
  - Tudod te. A Tanács terveiről, az újdonsűlt Van Haren barátaidról, arról, hogy mit tudnak a démon bizniszről, meg úgy mindenről. Annyi mindent be kéne pótolnunk, hisz utoljára totyogó korodban láttalak.
Értetlenül néztem a férfire.
  - Jaj, ne nézz így rám. Levan, ültesd le.
A fiú, azaz Levan felkapott egy széket és mellém tette. Bocsánatkérő pillantásokat küldött felém. Leültem a székre, mire a férfi elmosolyodott és közelebb lépett.
  - Még mindig gyönyörű vagy. Gondolom udvarlók hada vesz téged körül. Na, ne kelljen még egyszer kérjelek, beszélj! - szólított fel egy tenyérbemászó vigyorral az arcán. Megráztam a fejem. - Levan, bírd szólasra, bármit csinálj ve..
  - Nem fogom bántani. - vagott a szavába Levan.
  - Esetleg akkor intézze el Hústorony?
Levan kilépett az árnyékból. Az keze a pulóvere zsebébe volt dugva, de látszott, hogy nem azért van ott, mert fázik. Pillanatokkal később a férfi hátrarepült egy asztalnak.
  - Szabadítsuk ki a barátod, utána tűzzünk el innen.
  - Miért segítesz?
A fiú nem válaszolt, sietős léptekkel elindult az ajtó felé. A folyósón Hústorony megviselt változatába botlottunk, de így is maradt benne annyi erő, hogy utánunk iramodjon, amikor menekülőre fogtuk. Elkapta a lában, Levan karjára egy kötél tekeredett. Elsötétült előttem a világ, a fejem hasogatott.

Verejtékben úszva ébredtem meg. Egy pihenőhelynél állt az autó, Armin aggódó pillantással méregetett.
  - Jól vagy?
  - Persze. Rossz álmok. - lenyitottam a napellenzőt és megnéztem magam a tükörben. Sápadt voltam, a homlokomon az izzadságtól begöndörögött néhány hajszálam. Sóhajtottam egyet, és kiszálltam a kocsiból. A friss levegő szétáradt a tüdőmben, veszettül jó érzés volt. Armin is követett, ő az autónak nekidőlve szívott egy cigarettát.
  - Rémesen nézel ki.
  - Köszönöm a bókot. 
  - Nem azért, de..
  - Te mióta törődsz velem ennyire?
  - Tudtommal a barátod vagyok. De ha neked az is baj, hogy foglalkozom veled, akkor hozzád sem szólok. - forgatta a szemét. Visszaültem az autóba és keresztbe font karral meredtem a távolba.

Estére megérkeztünk Newcastlebe (Milyen eredeti! Nem is gondoltam, hogy ide jövünk, azta!). Míg én magamban füstölögtem, Armin kifejezetten vidámnak látszott. Lehet, hogy rosszul hallottam, de mint ha énekelt volna egy kis ideig a rádióval. Gáz. Én továbbra is az álmomon gondolkoztam. Vajon meg fog történni? Vagy csak úgy álmodtam ezt, hátha megijedek? Hah, jó kérdés.
Megérkeztünk a Van Haren rezidenciára. A nappaliban Raf fogadott minket, egy óriási vigyorral az arcán. A mosoly az arcára fagyott, amikor meglátta az arckifejezésem. Legalábbis remélem, hogy azt.
  - Ireland, jól vagy?
  - Miért jön ezzel mindenki? Tökéletesen jól vagyok!
  - Mindenki?
  - Ez az idióta is..
  - Én csak törődöm veled.
  - Nem kell velem senkinek törődnie! Tudok magamra vigyázni, tudom, mikor vagyok rosszul, hagyj békén.
  - Összeveszett a galambpár?
  - Raf, téged senki sem kérdezett! - csattant fel Armin.
  - Jó, jó, megyek is. Csak veszekedjetek, vágjatok egymáshoz tányérokat, de a békülés ne legyen túl hangos. - mondta, de nem várta a meg a reakciónk, rögtön el is húzott a házból. Én elővettem a táskámból egy könyvet, és úgy tettem, mint ha érdekelne Fortunato sorsa.

7 - Erő

A lakásunk ajtaja résnyire nyitva volt, úgyhogy vagy betörtek, vagy anya valahogy hazakecmergett. Palacsintaillat lengte be a lépcsőházat, ami valószínűleg a tőlünk szabadult ki. Armin berúgta az ajtót, a keze körül kék szikrák pattogtak. Mr. H teljesen nyugodt volt, és le merném fogadni, hogy még egy halvány mosoly is látszódott az arcán.
  - Anya, te vagy az? - kiáltottam, bár egy kicsit féltem, hogy bent mi fogad.
  - Igen, drágám, a konyhában vagyok!
Az arcom megrándult, Armin keze után kutattam a levegőben.
  - Szerintem ti is gyertek be. Ha elfajulnának a dolgok..
  - Rendben.
Beléptem a lakásba, és rögtön a konyha felé vettem az irányt. Anya az asztalnál ült, tekintete a semmibe révedt.
  - Jól vagy? - ráztam meg.
  - Persze, jól vagyok. Csak elvitte valaki az autót, és titeket sem találtalak.. Vagy nem is jöttetek el velem?
  - Anya, én..
Amint megérintettem a vállát felpattant a székről.
  - Ne érj hozzám! Égetsz! - csattant fel. Égetek? Végigsimítottam a saját karomon, de nem éreztem ugyan ezt.
  - De nem is..
  - Menj el. Nem akarlak látni.
  - Mi? Nem is csináltam semmit.
  - Azt mondtam menj el!
  - Jó.. De figyelmeztetlek, hogy a Tanács figyel. - mondtam. Fenyegetésnek hangzott, pedig én csak egy figyelmeztetésnek szántam.
  - Engem ne fenyegess, te buta kis.. - a mondatot nem fejezte be, elkezdett a bejárat felé futni.
  - A Tanács nevében állj! - hallottam Mr. H hangját egy csattanás kíséretében. Anya a földön feküdt, fekete haja eltakarta az arcát.
  - Mit is mondott? Hogy éget, ha hozzáérsz? - kérdezte Armin.
  - Igen.. De miért?
  - Próbálj meg vele valami testi kapcsolatot létesíteni. - szállt be a beszélgetésbe Finn is, aki eddig anya mellett guggolt. Megfogtam a karját, erre ő felszisszent. A teste vörösen csillogott, ő meg ordított - gondolom a fájdalomtól. A fény eltűnt, a szokásos sápdt bőrszíne váltotta fel a pirosat. Megpróbált feltápászkodni, de összeesett. Innentől annyira emlékszem, hogy én Armin karjaiban végeztem, aki ezután áthelyezett az ágyamra.

A szobában teljesen sötét volt, és az ablakon sem szűrődött be túlzottan sok fény. Felültem és körbekémleltem a helységben. Armin a gurulós székemen ült, egy könyvvel az ölében, szemüveggel. Igazán bele lehetett merülve, mert észre sem vette, hogy megébredtem. Felkeltem, de rögtön visszaszédültem az ágyba. A fejem hasogatott, elfogott a hányinger. Armin felpillantott a könyvből és egy meleg mosolyt küldött felém.
  - Mennyi ideig voltam kiütve? - szegeztem neki a kérdést erőtlen hangon. Felkapcsolta az íróasztalomon lévő lámpát, én meg a hirtelen jött fénytől hunyorgásra kényszerültem.
  - Öt óráig. Közben néha felkeltél, hogy elindulj valahová, de még időben sikerült visszatámogatni az ágyba.
  - Jesszus. Úgy érzem, mint ha szivacs lenne az agyam helyén.
  - Nem csodálom. Kiűzted azt a valamit - valószínűleg démont - ami Lyset megszállta. Még sosem találkoztam ekkora erővel.
  - Ezt most bóknak veszem. - nyögtem ki, azután a hasam hangosan kordult egyet. Armin lekapta a szemüvegét (ami felettébb jól állt neki) és kiment a szobából, ezután egy tányérral a kezében tért vissza. Lerakta mellém, és leült az ágy szélére.
  - Nem is tudtam, hogy szemüveges vagy.
  - Sajnos a mi családunkban nem a szép orr, hanem a látás gyengesége az öröklődő vonás.
  - Szerintem nincs semmi baja az orrodnak. - jelentettem ki. Felnevetett, majd visszavette a szemüvegét és tovább olvasott. Megpróbáltam meglesni a címet, de nem volt a borítóján semmi.
  - Mit olvasol?
  - Egy ősrégi és nagyon ritka grimoire..
  - Aha.
Egy ideig hallgatott, utána ismét megszólalt.
  - Igazából egy Edgar Allan Poe novelláskötet, de az előző ijesztőbbnek hatott.
Az ajtófélfámon kopogás hallatszott, Mr. H jelent meg mosolyogva a küszöbön. Csak most vettem észre, mennyire hasonlít rá a két fia, a szőke hajat kivéve.
  - Hogy vagy? - érdeklődött. A fejét lehajtotta, csak így tudott bejönni fejsérülés nélkül a szobába.
  - Jól, köszönöm.. De mi történt pontosan?
  - Nehéz lenne elmagyarázni. Az igaz, hogy kiűzted a démont. Most már legalább tudjuk, hogy mivel van dolgunk, de ez nem nagyon könnyíti meg. Az te erőd máshogy működik, mint a miénk. Évszázadonta egy ember ha - ezt a szót kihagsúlyozta- születik, aki hozzád hasonló. Azaz démonvadász vagy.

6 - Tűz

Amint kinyitottam a szemem, elvakított a napfény. A sötétkék falra felakasztott óra delet mutatott. Sóhajtottam egyet, és újra lehunytam a szemem.
  - Ébren vagy? - kérdezte Armin lágy hangon. Nem is tudtam, hogy ő tud ilyen hangnemben is beszélni.
  - Bár ne lennék. Te mióta vagy fent?
  - Két órája, de nem akartalak felébreszteni. Apa még nem érkezett meg, úgyhogy nyugodtam maradhatunk még így.
Kinyílt a szoba ajtaja, és amit először lehetett látni az egy kék lobonc volt.
  - Ó, megyek is ki. Csak anya kérdezi, hogy reggeliztek-e. Vagy ágyba óhajtjátok a reggelit?
  - Mindjárt megyünk.
  - Hé, semmi megjegyzés, nem becsmérelsz.. Mi lett veled?
  - Takarodj ki, kék takonypóc. Erre gondolsz?
  - Máris jobb. - mosolygott Katz és kimemt a szobából. Kifejtettem magam Armin karjai közül és felültem. Átmásztam rajta, kishíján orraestem, de sikerült kikászálódnom az ágyból.
  - Kölcsön tudsz adni egy pólót?
  - Szolgáld ki magad. - mutatott a szekrénye felé. A szekrénybe begyűrt ruhák közül találomra kihúztam egyet, ami egy fekete Kiss-es póló volt. Elbújtam a szekrény ajtaja mögé és átvettem a pólót. Armin is felöltözött és kimentünk a konyhába.
  - Jó reggelt, ifjú pár! - ordított fel Katz, és elénk lökött két tányért, amin szív alakú tükörtojások voltak.
  - Francba Katz, kinyírlak.
  - Ireland, most vigyázz anyával, mert hajlamos arra, hogy elmesélje Armin összes gyerekkori cikis sztoriját.
Katz még ellátott engem néhány válogatott jó tanáccsal, csak az zavarta meg, hogy Raf kimászott a vendégszobából.
  - Az ég szerelmére Katrin, ne ordíts már ennyire! Még az első emeleten is felébrednek!
  - Szerintem délben már rég az ebédet csinálják.
  - Délben? Basszus, így elszaladt az idő? Anya hol van? El kéne mennünk megnézni, hogy apával mi van.
  - Elment bevásárolni, mert egy csomó tojást összetörtem. De legalább ez a kettő sikerült. - mutatott büszkén a tányérjainkra.
  - Ó, öcsi, összejött? Adj egy ötöst!
Armin az asztalba verte a fejét, én meg laposkúszásban elindultam a fürdőszoba felé.
  - Ireland, gyere csak vissza! Nem fogom egyedül elviselni!
A menekülési tervemnek lőttek, visszacsámborogtam a konyhába. Armin az ölébe húzott és egy puszit nyomott a számra.
  - Katz, ha már ennyire a gondunkat viseles narancslevet is töltenél?
  - Ne is álmodj róla, szolgáld ki magad!
  - Egy próbát azért megért. - súgta szomorú hangon. Kira hazaérkezett, ezért ő és Raf elindultak otthonról. Torian is előmászott a szobájából, de ő szóra sem méltatta a dolgot, inkább megette az egyik tükörtojást.
  - Troian, megetted Ireland szívét.
  - Mi?
  - Az Ireland szíve volt.. Te meg gonosz vagy, és megetted.
  - Nem vagyok kérődző állat, úgyhogy nem tudom visszaöklendezni olyan könnyen, pedig szívesen megtenném. Csak azt neked adnám.
  - Jaj, a nagy biológus. Sebaj Ireland, megkapod az enyémnek a felét.
  - Úgy viselkedsz, mint egy kisgyerek. - zárta le Troian a beszélgetést, utána elment a mosdóba. Armin közben elfelezte a tojását és előszedett néhány evőeszközt. Kibányászta a hűtőből a narancslevet és töltött mindkettőnknek. Ezután visszaültetett az ölébe és elkezdtünk enni. Sóvárogva nézett egy vekni kenyérre, én meg készítettem neki egy pirítóst.
  - Egy angyal vagy. Mit csináljunk, amíg apa nem érkezik meg?
  - Fogalmam sincs. Legszívesebben visszafeküdnék aludni.
  - Kívánságod számomra parancs. Hacsak nem zavar, ha közben melletted valaki folyamatosan duruzsol a füledbe.
  - Talán elviselem. - mosolyogtam Arminra. Felhajtottam a poharamban lévő maradék gyümölcslevet és bekebeleztem a tükörtojást, miközben Armin piritósából csipegettem. Amint Troian kijött a fürdőszobából lefoglaltam a helységet és letusoltam. Ezután visszamentem Armin szobájába, aki már ott várt rám.
Befeküdtem mellé az ágyba és átöleltem.
  - Amúgy.. Említettél valami védőizét, hogy lehet csinálni.
  - Ja. Miért?
  - Nem akarom, hogy bizonyos gondolataimat meghalld.
  - Ó, értem én. El akarsz zárkózni előlem? Okos. Csak annyit kell képzelned, hogy ott van körülötted jónéhány réteg fal és kívül egy kettőhuszas drótkerítés. Legalábbis nekem ez vált be eddig.
Erősen koncentráltam, hogy sikerüljön a dolog, de a repertoárom kimerült egy vékony fal és egy rózsaszín léckerítésnél.
  - Most jóindulatból nem fogok csinálni semmit. Ne küszködj tovább, fáradt vagy ehhez. - mondta, majd egy csókot lehelt az ajkaimra - De azért nem olyan rossz kezdésnek.
Raf toppant be a szobába egy széles vigyorral az arcán hogy közölje, megérkezett a Van Haren család feje. Miután Armin néhány káromkodás kíséretében kikülde a testvérét, rájöttem, hogy szinte nem is ismerem az édesapját.
  - Tudnál egy gyorstalpalót mondani apádról?
  - Mire gondolsz?
  - Épp annyi infóra lenne szükségem, hogy elekerüljük a bemutatkozást. Az utóbbi időben túl sokszor mondtam mosollyal az arcomon, hogy: "Ireland vagyok, részemről a szerencse!".
  - Aha. Finn a neve, de szerintem egy ideig még inkább a vezetéknevén szólítsd. Bár Rafnál is ezt mondtam, és az lett a vége, hogy téged jobban kedvel, mint az eddigi barátnőim együttvéve. Esetleg kor, magasság is érdekel, vagy ennyire nem vagy alapos?
  - Ennyi tökéletesen elég. - suttogtam, majd egy puszit nyomtam az arcára. Felkeltünk és jobbnak láttam, ha egy kicsit rendbe szedem magam, mert nem szeretném első benyomásnak azt kelteni, hogy igénytelen vagyok. Azt hiszem, lassan fodrászhoz is el kéne mennem, mert a hajam már rég nem a vállamig ér.
A nappaliban az egész család egy meghitt körben ült, én meg idegennek éreztem magam.
  - Á, Ireland, ugye? A nevem Finn, örülök a találkozásnak! - ölelt át Mr. H. A lelkem mélyén örültem, hogy nem nekem kellett elmondani ezeket a sorokat, de valamiért túl közvetlennek tartottam a viselkedését. Leültem Armin ölébe az egyik fotelben, és figyeltem. Troian elmosolyodott, utána ránézett Rafra és még mindig mosolyogva, alig észrevehetően megrázta a fejét.
Telepatikusan beszélgetnek? - szegeztem Arminnak a kérdést.
Ja, épp a szerelmi életemet tárgyalják ki. Úgy csinálnak, mint ha nem tudnák, hogy én is hallom.
És, miről beszélnek?
Csupa hülyeségről. Hogy mennyi idő múlva fogod észrevenni a tetoválást a derekamon..
Van tetkód?
Hát.. Egy zűrös nyári szünet alkalmával tettem rá szert, de ezt inkább nem most mesélem el. - zárta le a kapcsolatot Armin, én pedig a derekát fikszíroztam. Gondolom feltűnő lehetett, hogy nagyon bámulom, mert a szobája felé intett és eltátogta, hogy "Majd". Elpirultam, és belefúrtam az arcom a vállába. Beszívtam az illatát, ami nyúzottságához képest elég kellemes volt.
  - Armin, ha abbahagytátok a szerelmeskedést, elmesélnéd, hogy mi történt? - szólalt meg Raf, aki látszólag élvezte a helyzetet.
  - Mikor mi történt? A szigeten, vagy a szobámban?
  - Írországban, természetesen. Mire emlékeztek? - kapcsólódott be a beszélgetésbe az édesapjuk is.
  - Én nagyjából mindenre. - suttogtam, habár egy határozott kijelentésnek szántam. Mire elmondtuk a teljes sztorit, mindenki az ámulat rabjaként, mozdulatlanul figyelt minket.
  - Szóval azt mondjátok, szerintetek megszállta valaki az édesanyád?
  - Inkább irányítják. - folytotta belém Armin a " nem tudom"-ot.
  - Ireland, mostanában nem viselkedett senki furcsán a családodban? Teszem azt nem vett fel új szokásokat, nem sétált ki csak úgy szó nélkül a házból,vagy valami?
  - Igazából nem vettem észre semmi ilyesmit, bár otthon sem voltam, nehogy én is belekeveredjek a veszekedéseikbe.
  - És szerinted nem paktált le senki a démonokkal?
  - Senki.
  - És neked nincs semmi közöd ehhez?
  - Nincs. - válaszoltam, bár ez is erőtlenre sikerült. Miért épp engem gyanusít meg? Tudtommal semmi közöm nincs az egészhez.
  - A válaszaidban biztos vagy?
  - Igen. - mondtam, majd ökölbe szorítottam a kezem. A dohányzóasztalon lévő virágcsokor meggyulladt, az egész lakásban a füst átható szaga terjengett. Armin a kezemhez kapott, és kibontotta az ujjaim. A tűz azon nyomban elaludt, és a kellemetlen szag is eltűnt.
  - Azt hiszem jobb, ha szívok egy kis friss levegőt. - jelentettem ki, és elindultam az erkély irányába. Néhány pillanat múlva Armin ott állt mellettem, levetkőzve a pókerarcát.
  - Ez meg mi a fene volt? - szegezte nekem a kérdést. Arcára kiült a döbbenet, de a szeme csillogott.
  - Nem tudom. Egyszerűen csak dühös lettem, és.. És utána meggyulladt a virág.
  - Ez állati jó! Robbantani is tudsz?
  - Tessék?
  - Próbáld meg ezen! - nyújtott felém egy cserepet, amibe levendula volt ültetve.
  - Nem, azt hiszem, most egy ideig jegelem a varázserőm.. Vagy mi a frász ez.
  - Oké. - mondta, majd átölelt. Pechünkre a közelben bandázott néhány osztálytársunk és egy csapat végzős, úgyhogy ellezdtek füttyenteni és elénekelték nekünk a "Touch me" parasztverzióját. Arminon látszott, hogy tetszik neki a dolog, és megcsókolt. Begyűjtöttünk még néhány "Juj, de cukik"-ot, utána visszamentünk a lakásba. A nappaliban már senki sem volt, elindult mindenki a maga dolgára. Azt hiszem, most én leszek mindenki szemében az őrült csaj, aki felgyújtott egy csokor virágot.
  - Ne gondolj erre. - súgta nekem Armin, és homlokon csókolt. Azt hiszem még életemben nem kaptam ennyi puszit, mint az elmúlt két napban.
  - Ne mutassuk meg az apádnak a tett helyszínét?
  - De, az szerintem is jó lenne. - szólalt meg Mr. H, aki az egyik fotelben ült, kezében a mai újsággal. A címlapra egy autóbaleset került, mellette meg számomra érthetetlen politikai rizsák. - Mostanában milyen sok baleset történik! És egyikre sem tudnak ésszerű magyarázatot adni a rendőrök. Az a furcsa még, hogy szinte mindegyik sebesült egy tanácstag.
  - Megkeresem a kulcsom.
  - Ireland, igazán nagy erővel rendelkezel, és mivel lassan betöltöd a tizennolcadik életéved, talán csatlakozhatnál a Tanácshoz.
  - Én?
  - Igen. Hagylak gondolkodni még egy kicsit. - mondta, majd szép lassan összehajtogatta az újságot. - Na, megyünk?
Elég furcsa az édesapád. - közöltem Arminnal.
Ja, tudom. De ha felkér valakit, hogy csaglakozzon a Tanácshoz, az elég nagy cucc. Még minket is óv a bekerüléstől, szerinte az a Kígyók Gyülekezete.
És én tökéletes kígyó lennék.
Nem így értettem.
Előkerestem a kulcsom a táskámból és elindultunk a mi tömbünk felé.

5

Megálltunk egy benzinkútnál, mihelyst besötétedett és Armin megdöntötte a kávéivási rekordját. Én maradtam egy jegesteánál, de neki tíz percenként hozta egy irtó csinos pincércsaj az italát, aki folyamatosan mosolygott rá.
  - Tetszel neki. - közöltem Arminnal két kávéja között.
  - Kinek?
  - Hát a csajnak! Nem látod, hogy néz rád?
Armin elpirult. Egy ideig még a kanállal matatott, aztán kibontotta a tejszínt és beledöntötte a kávéjába.
  - Amúgy hogy állsz barátnőügyileg?
  - Hát.. Volt valakim, de nem volt túl hosszú a kapcsolat. Túlságosan magamnak való vagyok. Habár most tetszik valaki, de nem szeretném ellőni azt, ami kettőnk között van. - felnézett a kavargatás közben és elmosolyodott.
  - Ismerem? - kérdeztem. Van neki más lány barátja is? Nem tudtam.. Ilyenkor szoktam rájönni, hogy alig ismerem.
  - Nagyon is. - miközben ezt kimondta még szélesebbre húzta a mosolyát. Egy pillanatig átfutott az agyamon az, hogy én lennék, de ő inkább a szőkékre bukik. Már ha azóta nem változott az ideálja. - És neked bejön valaki?
  - Nekem? Á, nem. Maradok az örökké egyedülnél.
  - A gondolataid nem ezt mutatják.
  - Te turkálsz a fejemben?
  - Nem, csak véletlenül hallottam meg, hogy igazából van neked is vala..
  - Nem lehet valamilyen védőpajzsot húzni magam köré? - vágtam a szavába reménykedve.
  - De, csak akkor nem tudnék meg rólad egy csomó dolgot. Alig beszélsz magadról.
  - Nem vagyok egy túl érdekes ember.
  - És ha én annak talállak?
  - Tegyél fel kérdéseket.
  - Hmm.. Kedvenc szín?
  - Zöld.
  - Ja, ezt eddig is tudtam a szobád fala miatt. Kedvenc étel?
  - Nem tudom. Ezen még nem gondolkoztam.
  - Szerinted mi a képességed?
  - Dolgok tönkretétele.
Még feltett néhány kérdést, utána sóhajtott egyet, mert szerinte nem tud rólam sokkal többet. Armin kifizette a számlát és visszaültünk a kocsiba. Mikor megpillantottam, hogy a benzin igazán kritikus szinten van, felvetettem a tankolás ötletét, úgyhogy még egy ideig ott vesztegeltünk a benzinkúton.

Hajnalban érkeztünk meg Newcastlebe.
  - Először menjünk fel hozzám. Elmondunk mindent apának, utána összeszedjük a cuccunk. - mondta Armin egy ásítás közepette. Látszott rajta, hogy veszett álmos, pedig egy csomó kávét bedöntött. Bólintottam egyet, utána ő bekanyarodott az utcánkba. Leparkolt az ő paneljuk előtt és elkezdett kotorászni a táskájában a kulcsáért.
  - Azt hiszem, készülnöm kéne egy jó alapos fejmosásra. Katz az egyik üzenetben említette, hogy az egész család összegyűlt, és ha Raf-on múlik..
  - Raf?
  - A bátyám.
  - Van bátyád? Akkor ki tud keveset a másikról?
  - Nem említettem? Ezen kívül még van Troian, a nővérem. Rafnak a tisztességes neve Raffael, úgyhogy amíg meg nem békél azzal, hogy te is ott vagy jobb, ha így hívod.
  - Ühüm. - nyögtem ki. Vajon abban a családban mindenkinek ilyen különleges neve van? Azt hiszem, még a szülők nevét sem tudom, és ez kifejezetten gáz.
Kiszálltunk a kocsiból és felrohantunk az ötödikre. Armin próbált nem zörögni a zárral, de amikor kinyitotta az ajtót így is az egész Van Haren család az ajtóban állt.
  - Armin, te címeres csicska, hová a picsába tűntél ennyi ideig? - ordította egy számomra ismeretlen, mély hang. Valószínűleg ő Raffael. Előretört a sorfalon és hátbavágta Armint. Ezzel egy időben egy szőke hajú lány, aki alig idősebb nálunk a nyakába ugrott.
  - Igen Raf, én is örülök neked. Troian, alig bírlak el..
  - Azt hiszem, jobb, ha bentebb engedjük őket. - szólalt meg egy vékony hang. Én, aki eddig Armin háta mögött álltam és reménykedtem, hogy nem vesznek észre előrébb léptem.
  - Ireland, hol voltatok? - szegezte nekem a kérdést Katz. Jó érzés volt egy ismerős embert is látni.
  - Hosszú történet. Majd mindent elmondok.
A sorfal kettévált és mi besétáltunk a nappaliba. Armin ledobta magát egy vörös műbőr kanapéra, én meg megszeppenten álltam az ehyik fotel mögött.
  - Nyugodtan ülj le, nem kell félned. - szólalt meg újra a vékony hang. Megfordultam, és egy barna hajú nő állt a hátam mögött. - Kira vagyok, Armin édesanyja. Te meg gondolom Ireland. Sokat hallottam rólad. És nem mellesleg néhány próféciában is szerepelsz..
  - Jaj, anya, ne csináld már. Még a végén megijeszted. - mondta Raffael egy mosoly kíséretében. - Raffael a nevem, de szólíts csak Rafnak.
  - Ne csináld, Laurának is csak hónapok után engedted, hogy becézzen.. - méltatlankodott Armin.
  - Mert Laurában nem volt fellelhető semmilyen mágia, és nem volt szimpatikus.
  - Neked egyáltalán ki szimpatikus?
  - Jaj, hagyjátok már abba. Ez az örökös macskaharc kettőtök között unalmas. Raf, inkább csinálj nekem egy kávét. - utasította Rafot Troian, és ő is bemutatkozott.
  - Apa hol van?
  - Behívták egy vészhelyzeti gyűlésre, valószínűleg csak holnap jön haza. Kivéve, ha tovább húzzák. Szerintem pihenjétek ki magatokat.
  Armin bólintott egyet és beinvitált a szobájába. Az ajtóban megtorpant és kitessékelt, mert jobbnak látta, ha először inkább rendet rak.
Fél óra múlva közölte velem, hogy a szoba készen áll. Amint beléptem, áporodott szennyes szag csapta meg az orrom. Fülledt volt a levegő annak ellenére, hogy az ablak nyitva volt. Időközben eleredt az eső, ezért a jellegzetes esőillat váltotta fel a szennyes szagot. Az időnkénti villámlások világították csak be a szobát, mert elment az áram.
  - Azt hiszem, nem lett nagyobb rend, mint eddig volt. - közölte velem Armin. - Te feküdj csak le, látom, hogy fáradt vagy. Majd én alszom a földön. Addig is elszívok egy cigit, mert már megveszek egy szálért.
Kiment a szobából, én meg elnyújtóztam az ágyon. A kinyitott ablakon keresztül egy beszélgetés mondatfoszlányai hallatszódtak be.
  - Még mindig nem szoktál le a cigiről? Pedig nagyon elszántad magad.
  - Egyszerűen lehetetlen. Amúgy ő a barátnőd? -  ezt valószínűleg Raf kérdezhette, mert Arminon kívül eddig ő az egyetlen férfi a házban. Egy kis idő múlva fogtam csak fel, hogy mit kérdezett és önkéntelenül is elpirultam.
  - Nem. Még nem.
Még?
  - Óóó, új csaj a láthatáron?
  - Jaj, Raf, hagyd már abba. Biztos nem én vagyok az, akit láttam a gondolataiban.
  - Mi az első csajozási szabály? Ne nézegesd a gondolataid. Egyszerűen kérdezd meg tőle, hogy "szia cica, van gazdád?".
Armin elnevette magát.
  - Raf, te nem vagy normális. Csodálkozol, hogy nincs barátnőd?
  - Jól van na, akkor kövesd az illemszabályokat, húzd ki neki a székét, csókold kézen, bókolj neki és csak utána döntsd meg.
  - Az fix, hogy nem tőled fogok tanácsokat kérni.
  - Amúgy tudja?
  - Célozgattam rá, de nem hiszem. Eddig nem azt mutattam, hogy a vörösekre bukom.
  - Minden esetre sok szerencsét, öcsi. Remélem te hamarabb megtalálod az igazit, mint én.
Ajtócsapódás hallatszott, a fal felé fordultam és úgy tettem, mint ha aludnék. Egy ideig a sötétkék falat bámultam és a posztereket, utána megpillantottam egy pókot és átfordultam a másik oldalamra.
  - Nem tudsz aludni?
  - Honnan veszed?
  - Mert válaszolsz.
  - Te sem mutatod különösebb jeleit annak, hogy aludni akarsz.
  - Nekem van mentségem, megittam egy csomó kávét.
  - Nyertél. Segítsek megvetni?
  - Annak örülnék.
Megvetettük az ágyat és a földön Arminnak - habár én ellenkeztem azzal kacsolatban, hogy ő aludjon lent.
  - Amúgy..
  - Hm?
  - Hogy is vannak a csajozási szabályok?
A gyér megvilágításban is látszódott, hogy Armin elvörösödött. A hajába túrt, és lesütötte a szemét.
  - Hallottad?
  - Mindent. Amúgy nem kell félned, nem haragszom meg. Sőt. - suttogtam és felemelkedtem az ágyról. Elindultam felé és közelebb mentem hozzá.
  - Szóval..
  - Szóval nem nézel sűrűn tükörbe és nem ismerted fel magad abban a gondolatban.
  Magához húzott, ajkaink összefonódtak. Tudom, ciki, de ez az első csókom. Egyszer, amikor majdnem megtörtént elhánytam magam, mert egy cseppet.. Vagyis nagyon spicces voltam.
  - Ha a rajongói táborod megtudja, hogy pont velem smároltál az imént, ki fognak engem nyírni. - nevettem el magam.
  - Nem is tudtam, hogy vannak rajongóim. Biztos féltékenyek lesznek, hogy a város legcsinosabb lányával járok.
  - Azért ne túlozzunk. Amúgy.. Azt hiszem, nem kell most már a földön aludnod.
  - Vártam, hogy mikor veted fel. De akkor kösd hátra a kezem. - amint ezt kimondta, egy huncut mosoly jelent meg az arcán. Elkezdett átöltözni pizsamába, nekem meg igazán bűnös gondolataim támadtak. Remélem nem hallotta meg egyiket sem. Habár viselkedése nem erről árulkodott, mert akárhányszor hátrasandított mindig vigyorgott. Vajon én is tudnék a fejében turkálni?
  - Öszpontosíts arra, hogy mindenképp hallani akarod, hogy mi jár a fejemben.
  - Tessék?
  - Arra gondoltál, hogyan kell turkálni mások fejében. Hát így. - közölte velem miközben levette a pólóját. A vér felszökött az arcomba, ezért rögtön lehajtottam a fejem. Egy ideig még póló nélkül járkált, a szekrényeiben túrkált, de aztán feladta.
  - Anya, beraktad a szennyesbe a pizsamám? - ordított ki a szobából.
  - Igen drágám, de van másik is!
  - Ja, a sütiszörnyes!
  - És azzal mi a baj?
  - Semmi, mindegy.
Elfojtottam egy nevetést, de nem bírtam sokáig és kitört belőlem. Elképzeltem Armint egy sütiszörnyes pizsiben, és bizarran édes látványt nyújtott.
  - Mi a baj a sütiszörnyessel?
  - Égő. Nem hiszem, hogy utána komolyan vennél. Amúgy is, szerintem jobban örülnél annak, ha nem vennék fel pólót.
  - Ezt is csak véletlenül hallottad meg?
  - Nem, ennyire azért ismerem a lányokat.
  - Apropó lányok.. Eddig hány barátnőd volt?
  - Hát.. Ez most hogy jött fel?
  - Ha ismered a lányokat tudod, hogy igazán féltékenyek.
  - Volt egy-két helyi.. Egyszer amikor Hollandiában voltunk akkor is becsajoztam.. Nem tudom számon tartani.
  - Még hogy nincs rajongói klubbod.
  - És neked?
  - Ilyet nem illik egy hölgytől kérdezni. Amúgy igazából még nem voltak komolyabb kapcsolataim. Volt néhány barátom, de ennyi az egész. - bip, bip, hazugság!
  - Aj, pedig már azt hittem, én vagyok az első. Ez akkora megtiszteltetés lenne. - szomorú arcot vágott, és lefeküdt mellém az ágyba. Nem tudta elkerülni a figyelmem, hogy továbbra sincs rajta felső. Átkarolta a derekam, én meg ráfeküdtem a mellkasára és így aludtunk el.

4 - Ennis

Kiszálltam az autóból, a szívem a torkomban dobogott. Nyeltem egyet.. Utána kettőt, és elindultam a kocsi orrához. A platinaszőke hajú srác feküdt ott, aki a házat mutatta.
  - Mit csináljunk? - vetettem fel a kérdést. Reszkettem, mert féltem, hogy komoly baja esik és annyi a szökési tervünknek. Armin a nyakára tette a kezét és bólintott.
  - Még él. Rárakom egy padra.. Akkor nem mondhatják, hogy cserbenhagyásos gázolás volt, ugye?
  - Te vagy az okostojás, ne tőlem kérdezd. - miután ezt kimondtam Armin heves szemforgatásba kezdett. Körülnézett, ezután felkapta a fiút a földről és áthelyezte a legközelebbi padra. Most rajtam volt a sor, én kezdtem el a szememmel köröket leírni.
Visszaültem a kocsiba és összegömbölyödtem az anyósülésen.
  - Tulajdonképpen hová tartunk?
  - Őszintén? Fogalmam sincs. Arra gondoltam, visszamehetnénk Newcastle-be beszámolni a dolgokról, aztán apa szól a fejeseknek, hogy valami nem oké. Azután gondolom magánakciózhatnánk ehy kicsit a dologgal kapcsolatban. - miután Armin ezt elhadarta rámkacsintott. Nem vagyok biztos benne, hogy nála a magánakció ugyan azt jelenti, mint amire én gondolok. Elővettem a táskámból a képet, amire a cím volt írva. Írországban vagyunk, talán megkereshetnénk apát. Ennis, River street harminchat. Úgy ismételgettem a lakcímet, mint valami mantrát. Mélyet sóhajtottam. Nem hiszem, hogy Armint maradásra bírhatnám. De azért megpróbálom.
  - Armin.. Tudod, volt a kép, amire rá volt írva a cím.. Ami valószínűleg apáé. Nem nézhetnénk meg, hogy esetleg.. Esetleg nem lakik-e még itt?
Megvonta a vállát.
  - Oké. Egy próbát megér.
Még az előbbinél is nagyobb sóhajtás hagyta el a tüdőm. Egy óriási kő esett le a szívemről. Hálás pillantásokat küldtem felé, de tudtam, hogy amíg az utat nézi, nem nagyon láthatja, hogy nézek rá. Kihasználtam az alkalmat, elkezdtem bámulni az arcát. A homlokán és a szeme körül apró ráncok jelentek meg, de az ajkát hirtelen mosolyra húzta. Elkaptam a fejem, de biztos hogy észrevette.
  - A cím nélkül nem tudom, hová kell mennem.
  - Ja, tényleg. Ennis, River street harminc..
  - Ezt elég csak a városban elmondanod. - rámpillantott egy meleg mosoly kísértében. Néhány pillanat múlva vigyorra húzodott. Ekkor vettem csak észre, hogy a vér az arcomba szökött. Szerencsére a fülemet eltakarta a hajam, mert egyébként úgy nézett volna ki, mint egy katicabogár a fülgyűrűim miatt.
Armin levette a kezét a kormányról és végigsimított a karomon.
  - Ne legyél úgy betojva, biztos nem fog megenni.
És én sem. - tette hozzá gondolatban. A fejem a térdemre hajtottam és hagytam, hogy elmerüljek a gondolataimban.

Akkor eszméltem fel, amikor elhajtottunk az 'Ennis' tábla mellett.
  - Tudtad, hogy horkolsz? Az éjszaka is azt figyeltem. Egy ideig tündérien aludtál, aztán úgy elkezdtél hortyogni, mint egy kismacska.
  - Tessék?
Armin a számomra nagyon is ismerős vigyorgásra húzta a száját.
  - Amúgy értem, miért hívnak Irelandnek. Mindig is éreztem, hogy helyhez köthető a neved. És nekem csak most esett le, hogy az apád az arcvonásidból ítélve Ír volt.
  - Egy Skót, másik Ír, harmadik olvas.
  - Hm?
  - Semmi. Ez egy anya-féle béna szóvicc.
Armin kielégítőnek találta a választ, mert csak a város központjában érdeklődött a cím iránt.
River street harmincnégy, harmincöt, harminchat..
  - Állj! - ordítottam fel. Armin a fékbe taposott, ami miatt előrelendültünk.
  -A szívbajt hozod rám.
Még utoljára lecsekkoltam a visszapillantótükörbena kinézetem, majd a ház felé vettem az irányt. Becsöngettem, és egy vörös hajú, magas férfi nyitott ajtót.
Talán ő az?
Itt mindenkinek vörös haja van. - közölte bennem a saját hangom, avagy a pesszimista énem.
  - Segíthetek?
  - Trevor Galahad?
  - Attól tartok, nem segíthetek. Ő az előző lakó volt.
  - És nem tudja, hova költözött?
A férfi megrázta a fejét. Elmormogtam egy köszönomöt és visszaültem az autóba.
  - Gondolom nem ő az.
  - De nem ám.
A szemem könnyekkel lett tele. Armin átkarolt, és közelebb éreztem magam hozzá, mint bármikor. Mintha a társam lenne.
Ez hülyeség. - szólalt meg bennem a benső hangom.
Tudom.
  - Jobb, ha indulunk, mert még hosszú az út Newcastleig.