7 - Erő

A lakásunk ajtaja résnyire nyitva volt, úgyhogy vagy betörtek, vagy anya valahogy hazakecmergett. Palacsintaillat lengte be a lépcsőházat, ami valószínűleg a tőlünk szabadult ki. Armin berúgta az ajtót, a keze körül kék szikrák pattogtak. Mr. H teljesen nyugodt volt, és le merném fogadni, hogy még egy halvány mosoly is látszódott az arcán.
  - Anya, te vagy az? - kiáltottam, bár egy kicsit féltem, hogy bent mi fogad.
  - Igen, drágám, a konyhában vagyok!
Az arcom megrándult, Armin keze után kutattam a levegőben.
  - Szerintem ti is gyertek be. Ha elfajulnának a dolgok..
  - Rendben.
Beléptem a lakásba, és rögtön a konyha felé vettem az irányt. Anya az asztalnál ült, tekintete a semmibe révedt.
  - Jól vagy? - ráztam meg.
  - Persze, jól vagyok. Csak elvitte valaki az autót, és titeket sem találtalak.. Vagy nem is jöttetek el velem?
  - Anya, én..
Amint megérintettem a vállát felpattant a székről.
  - Ne érj hozzám! Égetsz! - csattant fel. Égetek? Végigsimítottam a saját karomon, de nem éreztem ugyan ezt.
  - De nem is..
  - Menj el. Nem akarlak látni.
  - Mi? Nem is csináltam semmit.
  - Azt mondtam menj el!
  - Jó.. De figyelmeztetlek, hogy a Tanács figyel. - mondtam. Fenyegetésnek hangzott, pedig én csak egy figyelmeztetésnek szántam.
  - Engem ne fenyegess, te buta kis.. - a mondatot nem fejezte be, elkezdett a bejárat felé futni.
  - A Tanács nevében állj! - hallottam Mr. H hangját egy csattanás kíséretében. Anya a földön feküdt, fekete haja eltakarta az arcát.
  - Mit is mondott? Hogy éget, ha hozzáérsz? - kérdezte Armin.
  - Igen.. De miért?
  - Próbálj meg vele valami testi kapcsolatot létesíteni. - szállt be a beszélgetésbe Finn is, aki eddig anya mellett guggolt. Megfogtam a karját, erre ő felszisszent. A teste vörösen csillogott, ő meg ordított - gondolom a fájdalomtól. A fény eltűnt, a szokásos sápdt bőrszíne váltotta fel a pirosat. Megpróbált feltápászkodni, de összeesett. Innentől annyira emlékszem, hogy én Armin karjaiban végeztem, aki ezután áthelyezett az ágyamra.

A szobában teljesen sötét volt, és az ablakon sem szűrődött be túlzottan sok fény. Felültem és körbekémleltem a helységben. Armin a gurulós székemen ült, egy könyvvel az ölében, szemüveggel. Igazán bele lehetett merülve, mert észre sem vette, hogy megébredtem. Felkeltem, de rögtön visszaszédültem az ágyba. A fejem hasogatott, elfogott a hányinger. Armin felpillantott a könyvből és egy meleg mosolyt küldött felém.
  - Mennyi ideig voltam kiütve? - szegeztem neki a kérdést erőtlen hangon. Felkapcsolta az íróasztalomon lévő lámpát, én meg a hirtelen jött fénytől hunyorgásra kényszerültem.
  - Öt óráig. Közben néha felkeltél, hogy elindulj valahová, de még időben sikerült visszatámogatni az ágyba.
  - Jesszus. Úgy érzem, mint ha szivacs lenne az agyam helyén.
  - Nem csodálom. Kiűzted azt a valamit - valószínűleg démont - ami Lyset megszállta. Még sosem találkoztam ekkora erővel.
  - Ezt most bóknak veszem. - nyögtem ki, azután a hasam hangosan kordult egyet. Armin lekapta a szemüvegét (ami felettébb jól állt neki) és kiment a szobából, ezután egy tányérral a kezében tért vissza. Lerakta mellém, és leült az ágy szélére.
  - Nem is tudtam, hogy szemüveges vagy.
  - Sajnos a mi családunkban nem a szép orr, hanem a látás gyengesége az öröklődő vonás.
  - Szerintem nincs semmi baja az orrodnak. - jelentettem ki. Felnevetett, majd visszavette a szemüvegét és tovább olvasott. Megpróbáltam meglesni a címet, de nem volt a borítóján semmi.
  - Mit olvasol?
  - Egy ősrégi és nagyon ritka grimoire..
  - Aha.
Egy ideig hallgatott, utána ismét megszólalt.
  - Igazából egy Edgar Allan Poe novelláskötet, de az előző ijesztőbbnek hatott.
Az ajtófélfámon kopogás hallatszott, Mr. H jelent meg mosolyogva a küszöbön. Csak most vettem észre, mennyire hasonlít rá a két fia, a szőke hajat kivéve.
  - Hogy vagy? - érdeklődött. A fejét lehajtotta, csak így tudott bejönni fejsérülés nélkül a szobába.
  - Jól, köszönöm.. De mi történt pontosan?
  - Nehéz lenne elmagyarázni. Az igaz, hogy kiűzted a démont. Most már legalább tudjuk, hogy mivel van dolgunk, de ez nem nagyon könnyíti meg. Az te erőd máshogy működik, mint a miénk. Évszázadonta egy ember ha - ezt a szót kihagsúlyozta- születik, aki hozzád hasonló. Azaz démonvadász vagy.

6 - Tűz

Amint kinyitottam a szemem, elvakított a napfény. A sötétkék falra felakasztott óra delet mutatott. Sóhajtottam egyet, és újra lehunytam a szemem.
  - Ébren vagy? - kérdezte Armin lágy hangon. Nem is tudtam, hogy ő tud ilyen hangnemben is beszélni.
  - Bár ne lennék. Te mióta vagy fent?
  - Két órája, de nem akartalak felébreszteni. Apa még nem érkezett meg, úgyhogy nyugodtam maradhatunk még így.
Kinyílt a szoba ajtaja, és amit először lehetett látni az egy kék lobonc volt.
  - Ó, megyek is ki. Csak anya kérdezi, hogy reggeliztek-e. Vagy ágyba óhajtjátok a reggelit?
  - Mindjárt megyünk.
  - Hé, semmi megjegyzés, nem becsmérelsz.. Mi lett veled?
  - Takarodj ki, kék takonypóc. Erre gondolsz?
  - Máris jobb. - mosolygott Katz és kimemt a szobából. Kifejtettem magam Armin karjai közül és felültem. Átmásztam rajta, kishíján orraestem, de sikerült kikászálódnom az ágyból.
  - Kölcsön tudsz adni egy pólót?
  - Szolgáld ki magad. - mutatott a szekrénye felé. A szekrénybe begyűrt ruhák közül találomra kihúztam egyet, ami egy fekete Kiss-es póló volt. Elbújtam a szekrény ajtaja mögé és átvettem a pólót. Armin is felöltözött és kimentünk a konyhába.
  - Jó reggelt, ifjú pár! - ordított fel Katz, és elénk lökött két tányért, amin szív alakú tükörtojások voltak.
  - Francba Katz, kinyírlak.
  - Ireland, most vigyázz anyával, mert hajlamos arra, hogy elmesélje Armin összes gyerekkori cikis sztoriját.
Katz még ellátott engem néhány válogatott jó tanáccsal, csak az zavarta meg, hogy Raf kimászott a vendégszobából.
  - Az ég szerelmére Katrin, ne ordíts már ennyire! Még az első emeleten is felébrednek!
  - Szerintem délben már rég az ebédet csinálják.
  - Délben? Basszus, így elszaladt az idő? Anya hol van? El kéne mennünk megnézni, hogy apával mi van.
  - Elment bevásárolni, mert egy csomó tojást összetörtem. De legalább ez a kettő sikerült. - mutatott büszkén a tányérjainkra.
  - Ó, öcsi, összejött? Adj egy ötöst!
Armin az asztalba verte a fejét, én meg laposkúszásban elindultam a fürdőszoba felé.
  - Ireland, gyere csak vissza! Nem fogom egyedül elviselni!
A menekülési tervemnek lőttek, visszacsámborogtam a konyhába. Armin az ölébe húzott és egy puszit nyomott a számra.
  - Katz, ha már ennyire a gondunkat viseles narancslevet is töltenél?
  - Ne is álmodj róla, szolgáld ki magad!
  - Egy próbát azért megért. - súgta szomorú hangon. Kira hazaérkezett, ezért ő és Raf elindultak otthonról. Torian is előmászott a szobájából, de ő szóra sem méltatta a dolgot, inkább megette az egyik tükörtojást.
  - Troian, megetted Ireland szívét.
  - Mi?
  - Az Ireland szíve volt.. Te meg gonosz vagy, és megetted.
  - Nem vagyok kérődző állat, úgyhogy nem tudom visszaöklendezni olyan könnyen, pedig szívesen megtenném. Csak azt neked adnám.
  - Jaj, a nagy biológus. Sebaj Ireland, megkapod az enyémnek a felét.
  - Úgy viselkedsz, mint egy kisgyerek. - zárta le Troian a beszélgetést, utána elment a mosdóba. Armin közben elfelezte a tojását és előszedett néhány evőeszközt. Kibányászta a hűtőből a narancslevet és töltött mindkettőnknek. Ezután visszaültetett az ölébe és elkezdtünk enni. Sóvárogva nézett egy vekni kenyérre, én meg készítettem neki egy pirítóst.
  - Egy angyal vagy. Mit csináljunk, amíg apa nem érkezik meg?
  - Fogalmam sincs. Legszívesebben visszafeküdnék aludni.
  - Kívánságod számomra parancs. Hacsak nem zavar, ha közben melletted valaki folyamatosan duruzsol a füledbe.
  - Talán elviselem. - mosolyogtam Arminra. Felhajtottam a poharamban lévő maradék gyümölcslevet és bekebeleztem a tükörtojást, miközben Armin piritósából csipegettem. Amint Troian kijött a fürdőszobából lefoglaltam a helységet és letusoltam. Ezután visszamentem Armin szobájába, aki már ott várt rám.
Befeküdtem mellé az ágyba és átöleltem.
  - Amúgy.. Említettél valami védőizét, hogy lehet csinálni.
  - Ja. Miért?
  - Nem akarom, hogy bizonyos gondolataimat meghalld.
  - Ó, értem én. El akarsz zárkózni előlem? Okos. Csak annyit kell képzelned, hogy ott van körülötted jónéhány réteg fal és kívül egy kettőhuszas drótkerítés. Legalábbis nekem ez vált be eddig.
Erősen koncentráltam, hogy sikerüljön a dolog, de a repertoárom kimerült egy vékony fal és egy rózsaszín léckerítésnél.
  - Most jóindulatból nem fogok csinálni semmit. Ne küszködj tovább, fáradt vagy ehhez. - mondta, majd egy csókot lehelt az ajkaimra - De azért nem olyan rossz kezdésnek.
Raf toppant be a szobába egy széles vigyorral az arcán hogy közölje, megérkezett a Van Haren család feje. Miután Armin néhány káromkodás kíséretében kikülde a testvérét, rájöttem, hogy szinte nem is ismerem az édesapját.
  - Tudnál egy gyorstalpalót mondani apádról?
  - Mire gondolsz?
  - Épp annyi infóra lenne szükségem, hogy elekerüljük a bemutatkozást. Az utóbbi időben túl sokszor mondtam mosollyal az arcomon, hogy: "Ireland vagyok, részemről a szerencse!".
  - Aha. Finn a neve, de szerintem egy ideig még inkább a vezetéknevén szólítsd. Bár Rafnál is ezt mondtam, és az lett a vége, hogy téged jobban kedvel, mint az eddigi barátnőim együttvéve. Esetleg kor, magasság is érdekel, vagy ennyire nem vagy alapos?
  - Ennyi tökéletesen elég. - suttogtam, majd egy puszit nyomtam az arcára. Felkeltünk és jobbnak láttam, ha egy kicsit rendbe szedem magam, mert nem szeretném első benyomásnak azt kelteni, hogy igénytelen vagyok. Azt hiszem, lassan fodrászhoz is el kéne mennem, mert a hajam már rég nem a vállamig ér.
A nappaliban az egész család egy meghitt körben ült, én meg idegennek éreztem magam.
  - Á, Ireland, ugye? A nevem Finn, örülök a találkozásnak! - ölelt át Mr. H. A lelkem mélyén örültem, hogy nem nekem kellett elmondani ezeket a sorokat, de valamiért túl közvetlennek tartottam a viselkedését. Leültem Armin ölébe az egyik fotelben, és figyeltem. Troian elmosolyodott, utána ránézett Rafra és még mindig mosolyogva, alig észrevehetően megrázta a fejét.
Telepatikusan beszélgetnek? - szegeztem Arminnak a kérdést.
Ja, épp a szerelmi életemet tárgyalják ki. Úgy csinálnak, mint ha nem tudnák, hogy én is hallom.
És, miről beszélnek?
Csupa hülyeségről. Hogy mennyi idő múlva fogod észrevenni a tetoválást a derekamon..
Van tetkód?
Hát.. Egy zűrös nyári szünet alkalmával tettem rá szert, de ezt inkább nem most mesélem el. - zárta le a kapcsolatot Armin, én pedig a derekát fikszíroztam. Gondolom feltűnő lehetett, hogy nagyon bámulom, mert a szobája felé intett és eltátogta, hogy "Majd". Elpirultam, és belefúrtam az arcom a vállába. Beszívtam az illatát, ami nyúzottságához képest elég kellemes volt.
  - Armin, ha abbahagytátok a szerelmeskedést, elmesélnéd, hogy mi történt? - szólalt meg Raf, aki látszólag élvezte a helyzetet.
  - Mikor mi történt? A szigeten, vagy a szobámban?
  - Írországban, természetesen. Mire emlékeztek? - kapcsólódott be a beszélgetésbe az édesapjuk is.
  - Én nagyjából mindenre. - suttogtam, habár egy határozott kijelentésnek szántam. Mire elmondtuk a teljes sztorit, mindenki az ámulat rabjaként, mozdulatlanul figyelt minket.
  - Szóval azt mondjátok, szerintetek megszállta valaki az édesanyád?
  - Inkább irányítják. - folytotta belém Armin a " nem tudom"-ot.
  - Ireland, mostanában nem viselkedett senki furcsán a családodban? Teszem azt nem vett fel új szokásokat, nem sétált ki csak úgy szó nélkül a házból,vagy valami?
  - Igazából nem vettem észre semmi ilyesmit, bár otthon sem voltam, nehogy én is belekeveredjek a veszekedéseikbe.
  - És szerinted nem paktált le senki a démonokkal?
  - Senki.
  - És neked nincs semmi közöd ehhez?
  - Nincs. - válaszoltam, bár ez is erőtlenre sikerült. Miért épp engem gyanusít meg? Tudtommal semmi közöm nincs az egészhez.
  - A válaszaidban biztos vagy?
  - Igen. - mondtam, majd ökölbe szorítottam a kezem. A dohányzóasztalon lévő virágcsokor meggyulladt, az egész lakásban a füst átható szaga terjengett. Armin a kezemhez kapott, és kibontotta az ujjaim. A tűz azon nyomban elaludt, és a kellemetlen szag is eltűnt.
  - Azt hiszem jobb, ha szívok egy kis friss levegőt. - jelentettem ki, és elindultam az erkély irányába. Néhány pillanat múlva Armin ott állt mellettem, levetkőzve a pókerarcát.
  - Ez meg mi a fene volt? - szegezte nekem a kérdést. Arcára kiült a döbbenet, de a szeme csillogott.
  - Nem tudom. Egyszerűen csak dühös lettem, és.. És utána meggyulladt a virág.
  - Ez állati jó! Robbantani is tudsz?
  - Tessék?
  - Próbáld meg ezen! - nyújtott felém egy cserepet, amibe levendula volt ültetve.
  - Nem, azt hiszem, most egy ideig jegelem a varázserőm.. Vagy mi a frász ez.
  - Oké. - mondta, majd átölelt. Pechünkre a közelben bandázott néhány osztálytársunk és egy csapat végzős, úgyhogy ellezdtek füttyenteni és elénekelték nekünk a "Touch me" parasztverzióját. Arminon látszott, hogy tetszik neki a dolog, és megcsókolt. Begyűjtöttünk még néhány "Juj, de cukik"-ot, utána visszamentünk a lakásba. A nappaliban már senki sem volt, elindult mindenki a maga dolgára. Azt hiszem, most én leszek mindenki szemében az őrült csaj, aki felgyújtott egy csokor virágot.
  - Ne gondolj erre. - súgta nekem Armin, és homlokon csókolt. Azt hiszem még életemben nem kaptam ennyi puszit, mint az elmúlt két napban.
  - Ne mutassuk meg az apádnak a tett helyszínét?
  - De, az szerintem is jó lenne. - szólalt meg Mr. H, aki az egyik fotelben ült, kezében a mai újsággal. A címlapra egy autóbaleset került, mellette meg számomra érthetetlen politikai rizsák. - Mostanában milyen sok baleset történik! És egyikre sem tudnak ésszerű magyarázatot adni a rendőrök. Az a furcsa még, hogy szinte mindegyik sebesült egy tanácstag.
  - Megkeresem a kulcsom.
  - Ireland, igazán nagy erővel rendelkezel, és mivel lassan betöltöd a tizennolcadik életéved, talán csatlakozhatnál a Tanácshoz.
  - Én?
  - Igen. Hagylak gondolkodni még egy kicsit. - mondta, majd szép lassan összehajtogatta az újságot. - Na, megyünk?
Elég furcsa az édesapád. - közöltem Arminnal.
Ja, tudom. De ha felkér valakit, hogy csaglakozzon a Tanácshoz, az elég nagy cucc. Még minket is óv a bekerüléstől, szerinte az a Kígyók Gyülekezete.
És én tökéletes kígyó lennék.
Nem így értettem.
Előkerestem a kulcsom a táskámból és elindultunk a mi tömbünk felé.

5

Megálltunk egy benzinkútnál, mihelyst besötétedett és Armin megdöntötte a kávéivási rekordját. Én maradtam egy jegesteánál, de neki tíz percenként hozta egy irtó csinos pincércsaj az italát, aki folyamatosan mosolygott rá.
  - Tetszel neki. - közöltem Arminnal két kávéja között.
  - Kinek?
  - Hát a csajnak! Nem látod, hogy néz rád?
Armin elpirult. Egy ideig még a kanállal matatott, aztán kibontotta a tejszínt és beledöntötte a kávéjába.
  - Amúgy hogy állsz barátnőügyileg?
  - Hát.. Volt valakim, de nem volt túl hosszú a kapcsolat. Túlságosan magamnak való vagyok. Habár most tetszik valaki, de nem szeretném ellőni azt, ami kettőnk között van. - felnézett a kavargatás közben és elmosolyodott.
  - Ismerem? - kérdeztem. Van neki más lány barátja is? Nem tudtam.. Ilyenkor szoktam rájönni, hogy alig ismerem.
  - Nagyon is. - miközben ezt kimondta még szélesebbre húzta a mosolyát. Egy pillanatig átfutott az agyamon az, hogy én lennék, de ő inkább a szőkékre bukik. Már ha azóta nem változott az ideálja. - És neked bejön valaki?
  - Nekem? Á, nem. Maradok az örökké egyedülnél.
  - A gondolataid nem ezt mutatják.
  - Te turkálsz a fejemben?
  - Nem, csak véletlenül hallottam meg, hogy igazából van neked is vala..
  - Nem lehet valamilyen védőpajzsot húzni magam köré? - vágtam a szavába reménykedve.
  - De, csak akkor nem tudnék meg rólad egy csomó dolgot. Alig beszélsz magadról.
  - Nem vagyok egy túl érdekes ember.
  - És ha én annak talállak?
  - Tegyél fel kérdéseket.
  - Hmm.. Kedvenc szín?
  - Zöld.
  - Ja, ezt eddig is tudtam a szobád fala miatt. Kedvenc étel?
  - Nem tudom. Ezen még nem gondolkoztam.
  - Szerinted mi a képességed?
  - Dolgok tönkretétele.
Még feltett néhány kérdést, utána sóhajtott egyet, mert szerinte nem tud rólam sokkal többet. Armin kifizette a számlát és visszaültünk a kocsiba. Mikor megpillantottam, hogy a benzin igazán kritikus szinten van, felvetettem a tankolás ötletét, úgyhogy még egy ideig ott vesztegeltünk a benzinkúton.

Hajnalban érkeztünk meg Newcastlebe.
  - Először menjünk fel hozzám. Elmondunk mindent apának, utána összeszedjük a cuccunk. - mondta Armin egy ásítás közepette. Látszott rajta, hogy veszett álmos, pedig egy csomó kávét bedöntött. Bólintottam egyet, utána ő bekanyarodott az utcánkba. Leparkolt az ő paneljuk előtt és elkezdett kotorászni a táskájában a kulcsáért.
  - Azt hiszem, készülnöm kéne egy jó alapos fejmosásra. Katz az egyik üzenetben említette, hogy az egész család összegyűlt, és ha Raf-on múlik..
  - Raf?
  - A bátyám.
  - Van bátyád? Akkor ki tud keveset a másikról?
  - Nem említettem? Ezen kívül még van Troian, a nővérem. Rafnak a tisztességes neve Raffael, úgyhogy amíg meg nem békél azzal, hogy te is ott vagy jobb, ha így hívod.
  - Ühüm. - nyögtem ki. Vajon abban a családban mindenkinek ilyen különleges neve van? Azt hiszem, még a szülők nevét sem tudom, és ez kifejezetten gáz.
Kiszálltunk a kocsiból és felrohantunk az ötödikre. Armin próbált nem zörögni a zárral, de amikor kinyitotta az ajtót így is az egész Van Haren család az ajtóban állt.
  - Armin, te címeres csicska, hová a picsába tűntél ennyi ideig? - ordította egy számomra ismeretlen, mély hang. Valószínűleg ő Raffael. Előretört a sorfalon és hátbavágta Armint. Ezzel egy időben egy szőke hajú lány, aki alig idősebb nálunk a nyakába ugrott.
  - Igen Raf, én is örülök neked. Troian, alig bírlak el..
  - Azt hiszem, jobb, ha bentebb engedjük őket. - szólalt meg egy vékony hang. Én, aki eddig Armin háta mögött álltam és reménykedtem, hogy nem vesznek észre előrébb léptem.
  - Ireland, hol voltatok? - szegezte nekem a kérdést Katz. Jó érzés volt egy ismerős embert is látni.
  - Hosszú történet. Majd mindent elmondok.
A sorfal kettévált és mi besétáltunk a nappaliba. Armin ledobta magát egy vörös műbőr kanapéra, én meg megszeppenten álltam az ehyik fotel mögött.
  - Nyugodtan ülj le, nem kell félned. - szólalt meg újra a vékony hang. Megfordultam, és egy barna hajú nő állt a hátam mögött. - Kira vagyok, Armin édesanyja. Te meg gondolom Ireland. Sokat hallottam rólad. És nem mellesleg néhány próféciában is szerepelsz..
  - Jaj, anya, ne csináld már. Még a végén megijeszted. - mondta Raffael egy mosoly kíséretében. - Raffael a nevem, de szólíts csak Rafnak.
  - Ne csináld, Laurának is csak hónapok után engedted, hogy becézzen.. - méltatlankodott Armin.
  - Mert Laurában nem volt fellelhető semmilyen mágia, és nem volt szimpatikus.
  - Neked egyáltalán ki szimpatikus?
  - Jaj, hagyjátok már abba. Ez az örökös macskaharc kettőtök között unalmas. Raf, inkább csinálj nekem egy kávét. - utasította Rafot Troian, és ő is bemutatkozott.
  - Apa hol van?
  - Behívták egy vészhelyzeti gyűlésre, valószínűleg csak holnap jön haza. Kivéve, ha tovább húzzák. Szerintem pihenjétek ki magatokat.
  Armin bólintott egyet és beinvitált a szobájába. Az ajtóban megtorpant és kitessékelt, mert jobbnak látta, ha először inkább rendet rak.
Fél óra múlva közölte velem, hogy a szoba készen áll. Amint beléptem, áporodott szennyes szag csapta meg az orrom. Fülledt volt a levegő annak ellenére, hogy az ablak nyitva volt. Időközben eleredt az eső, ezért a jellegzetes esőillat váltotta fel a szennyes szagot. Az időnkénti villámlások világították csak be a szobát, mert elment az áram.
  - Azt hiszem, nem lett nagyobb rend, mint eddig volt. - közölte velem Armin. - Te feküdj csak le, látom, hogy fáradt vagy. Majd én alszom a földön. Addig is elszívok egy cigit, mert már megveszek egy szálért.
Kiment a szobából, én meg elnyújtóztam az ágyon. A kinyitott ablakon keresztül egy beszélgetés mondatfoszlányai hallatszódtak be.
  - Még mindig nem szoktál le a cigiről? Pedig nagyon elszántad magad.
  - Egyszerűen lehetetlen. Amúgy ő a barátnőd? -  ezt valószínűleg Raf kérdezhette, mert Arminon kívül eddig ő az egyetlen férfi a házban. Egy kis idő múlva fogtam csak fel, hogy mit kérdezett és önkéntelenül is elpirultam.
  - Nem. Még nem.
Még?
  - Óóó, új csaj a láthatáron?
  - Jaj, Raf, hagyd már abba. Biztos nem én vagyok az, akit láttam a gondolataiban.
  - Mi az első csajozási szabály? Ne nézegesd a gondolataid. Egyszerűen kérdezd meg tőle, hogy "szia cica, van gazdád?".
Armin elnevette magát.
  - Raf, te nem vagy normális. Csodálkozol, hogy nincs barátnőd?
  - Jól van na, akkor kövesd az illemszabályokat, húzd ki neki a székét, csókold kézen, bókolj neki és csak utána döntsd meg.
  - Az fix, hogy nem tőled fogok tanácsokat kérni.
  - Amúgy tudja?
  - Célozgattam rá, de nem hiszem. Eddig nem azt mutattam, hogy a vörösekre bukom.
  - Minden esetre sok szerencsét, öcsi. Remélem te hamarabb megtalálod az igazit, mint én.
Ajtócsapódás hallatszott, a fal felé fordultam és úgy tettem, mint ha aludnék. Egy ideig a sötétkék falat bámultam és a posztereket, utána megpillantottam egy pókot és átfordultam a másik oldalamra.
  - Nem tudsz aludni?
  - Honnan veszed?
  - Mert válaszolsz.
  - Te sem mutatod különösebb jeleit annak, hogy aludni akarsz.
  - Nekem van mentségem, megittam egy csomó kávét.
  - Nyertél. Segítsek megvetni?
  - Annak örülnék.
Megvetettük az ágyat és a földön Arminnak - habár én ellenkeztem azzal kacsolatban, hogy ő aludjon lent.
  - Amúgy..
  - Hm?
  - Hogy is vannak a csajozási szabályok?
A gyér megvilágításban is látszódott, hogy Armin elvörösödött. A hajába túrt, és lesütötte a szemét.
  - Hallottad?
  - Mindent. Amúgy nem kell félned, nem haragszom meg. Sőt. - suttogtam és felemelkedtem az ágyról. Elindultam felé és közelebb mentem hozzá.
  - Szóval..
  - Szóval nem nézel sűrűn tükörbe és nem ismerted fel magad abban a gondolatban.
  Magához húzott, ajkaink összefonódtak. Tudom, ciki, de ez az első csókom. Egyszer, amikor majdnem megtörtént elhánytam magam, mert egy cseppet.. Vagyis nagyon spicces voltam.
  - Ha a rajongói táborod megtudja, hogy pont velem smároltál az imént, ki fognak engem nyírni. - nevettem el magam.
  - Nem is tudtam, hogy vannak rajongóim. Biztos féltékenyek lesznek, hogy a város legcsinosabb lányával járok.
  - Azért ne túlozzunk. Amúgy.. Azt hiszem, nem kell most már a földön aludnod.
  - Vártam, hogy mikor veted fel. De akkor kösd hátra a kezem. - amint ezt kimondta, egy huncut mosoly jelent meg az arcán. Elkezdett átöltözni pizsamába, nekem meg igazán bűnös gondolataim támadtak. Remélem nem hallotta meg egyiket sem. Habár viselkedése nem erről árulkodott, mert akárhányszor hátrasandított mindig vigyorgott. Vajon én is tudnék a fejében turkálni?
  - Öszpontosíts arra, hogy mindenképp hallani akarod, hogy mi jár a fejemben.
  - Tessék?
  - Arra gondoltál, hogyan kell turkálni mások fejében. Hát így. - közölte velem miközben levette a pólóját. A vér felszökött az arcomba, ezért rögtön lehajtottam a fejem. Egy ideig még póló nélkül járkált, a szekrényeiben túrkált, de aztán feladta.
  - Anya, beraktad a szennyesbe a pizsamám? - ordított ki a szobából.
  - Igen drágám, de van másik is!
  - Ja, a sütiszörnyes!
  - És azzal mi a baj?
  - Semmi, mindegy.
Elfojtottam egy nevetést, de nem bírtam sokáig és kitört belőlem. Elképzeltem Armint egy sütiszörnyes pizsiben, és bizarran édes látványt nyújtott.
  - Mi a baj a sütiszörnyessel?
  - Égő. Nem hiszem, hogy utána komolyan vennél. Amúgy is, szerintem jobban örülnél annak, ha nem vennék fel pólót.
  - Ezt is csak véletlenül hallottad meg?
  - Nem, ennyire azért ismerem a lányokat.
  - Apropó lányok.. Eddig hány barátnőd volt?
  - Hát.. Ez most hogy jött fel?
  - Ha ismered a lányokat tudod, hogy igazán féltékenyek.
  - Volt egy-két helyi.. Egyszer amikor Hollandiában voltunk akkor is becsajoztam.. Nem tudom számon tartani.
  - Még hogy nincs rajongói klubbod.
  - És neked?
  - Ilyet nem illik egy hölgytől kérdezni. Amúgy igazából még nem voltak komolyabb kapcsolataim. Volt néhány barátom, de ennyi az egész. - bip, bip, hazugság!
  - Aj, pedig már azt hittem, én vagyok az első. Ez akkora megtiszteltetés lenne. - szomorú arcot vágott, és lefeküdt mellém az ágyba. Nem tudta elkerülni a figyelmem, hogy továbbra sincs rajta felső. Átkarolta a derekam, én meg ráfeküdtem a mellkasára és így aludtunk el.

4 - Ennis

Kiszálltam az autóból, a szívem a torkomban dobogott. Nyeltem egyet.. Utána kettőt, és elindultam a kocsi orrához. A platinaszőke hajú srác feküdt ott, aki a házat mutatta.
  - Mit csináljunk? - vetettem fel a kérdést. Reszkettem, mert féltem, hogy komoly baja esik és annyi a szökési tervünknek. Armin a nyakára tette a kezét és bólintott.
  - Még él. Rárakom egy padra.. Akkor nem mondhatják, hogy cserbenhagyásos gázolás volt, ugye?
  - Te vagy az okostojás, ne tőlem kérdezd. - miután ezt kimondtam Armin heves szemforgatásba kezdett. Körülnézett, ezután felkapta a fiút a földről és áthelyezte a legközelebbi padra. Most rajtam volt a sor, én kezdtem el a szememmel köröket leírni.
Visszaültem a kocsiba és összegömbölyödtem az anyósülésen.
  - Tulajdonképpen hová tartunk?
  - Őszintén? Fogalmam sincs. Arra gondoltam, visszamehetnénk Newcastle-be beszámolni a dolgokról, aztán apa szól a fejeseknek, hogy valami nem oké. Azután gondolom magánakciózhatnánk ehy kicsit a dologgal kapcsolatban. - miután Armin ezt elhadarta rámkacsintott. Nem vagyok biztos benne, hogy nála a magánakció ugyan azt jelenti, mint amire én gondolok. Elővettem a táskámból a képet, amire a cím volt írva. Írországban vagyunk, talán megkereshetnénk apát. Ennis, River street harminchat. Úgy ismételgettem a lakcímet, mint valami mantrát. Mélyet sóhajtottam. Nem hiszem, hogy Armint maradásra bírhatnám. De azért megpróbálom.
  - Armin.. Tudod, volt a kép, amire rá volt írva a cím.. Ami valószínűleg apáé. Nem nézhetnénk meg, hogy esetleg.. Esetleg nem lakik-e még itt?
Megvonta a vállát.
  - Oké. Egy próbát megér.
Még az előbbinél is nagyobb sóhajtás hagyta el a tüdőm. Egy óriási kő esett le a szívemről. Hálás pillantásokat küldtem felé, de tudtam, hogy amíg az utat nézi, nem nagyon láthatja, hogy nézek rá. Kihasználtam az alkalmat, elkezdtem bámulni az arcát. A homlokán és a szeme körül apró ráncok jelentek meg, de az ajkát hirtelen mosolyra húzta. Elkaptam a fejem, de biztos hogy észrevette.
  - A cím nélkül nem tudom, hová kell mennem.
  - Ja, tényleg. Ennis, River street harminc..
  - Ezt elég csak a városban elmondanod. - rámpillantott egy meleg mosoly kísértében. Néhány pillanat múlva vigyorra húzodott. Ekkor vettem csak észre, hogy a vér az arcomba szökött. Szerencsére a fülemet eltakarta a hajam, mert egyébként úgy nézett volna ki, mint egy katicabogár a fülgyűrűim miatt.
Armin levette a kezét a kormányról és végigsimított a karomon.
  - Ne legyél úgy betojva, biztos nem fog megenni.
És én sem. - tette hozzá gondolatban. A fejem a térdemre hajtottam és hagytam, hogy elmerüljek a gondolataimban.

Akkor eszméltem fel, amikor elhajtottunk az 'Ennis' tábla mellett.
  - Tudtad, hogy horkolsz? Az éjszaka is azt figyeltem. Egy ideig tündérien aludtál, aztán úgy elkezdtél hortyogni, mint egy kismacska.
  - Tessék?
Armin a számomra nagyon is ismerős vigyorgásra húzta a száját.
  - Amúgy értem, miért hívnak Irelandnek. Mindig is éreztem, hogy helyhez köthető a neved. És nekem csak most esett le, hogy az apád az arcvonásidból ítélve Ír volt.
  - Egy Skót, másik Ír, harmadik olvas.
  - Hm?
  - Semmi. Ez egy anya-féle béna szóvicc.
Armin kielégítőnek találta a választ, mert csak a város központjában érdeklődött a cím iránt.
River street harmincnégy, harmincöt, harminchat..
  - Állj! - ordítottam fel. Armin a fékbe taposott, ami miatt előrelendültünk.
  -A szívbajt hozod rám.
Még utoljára lecsekkoltam a visszapillantótükörbena kinézetem, majd a ház felé vettem az irányt. Becsöngettem, és egy vörös hajú, magas férfi nyitott ajtót.
Talán ő az?
Itt mindenkinek vörös haja van. - közölte bennem a saját hangom, avagy a pesszimista énem.
  - Segíthetek?
  - Trevor Galahad?
  - Attól tartok, nem segíthetek. Ő az előző lakó volt.
  - És nem tudja, hova költözött?
A férfi megrázta a fejét. Elmormogtam egy köszönomöt és visszaültem az autóba.
  - Gondolom nem ő az.
  - De nem ám.
A szemem könnyekkel lett tele. Armin átkarolt, és közelebb éreztem magam hozzá, mint bármikor. Mintha a társam lenne.
Ez hülyeség. - szólalt meg bennem a benső hangom.
Tudom.
  - Jobb, ha indulunk, mert még hosszú az út Newcastleig.

3 - Pengék és kulcsok

Azt hiszem, mégsem lesz olyan hejdeszuper ez a nyár. Nem tudom, mit szóljak Armin történetéhez, és hogy őszinte legyek fogalmam sincs, mi történt igazából az elmúlt két napban.
A sötétben alig találtam haza, és a lakásban sem volt sokkal világosabb. Megpróbáltam kihúzni a kanapét, de valahogy nem akart sikerülni. Egy kis ideig még próbálkoztam, ezután úgy döntöttem, inkább nem cseszegetem tovább az ülőgarnitúrát. Vajon hány óra lehet? Körülnéztem a szobában, de sehol sem láttam egy faliórát sem, ezért kénytelen voltam a telefonomon megnézni az időt. Éjfél volt. Ekkor vettem csak észre, hogy húsz nem fogadott hívásom és negyven üzenetem érkezett, szinte mindegyikben az állt, hogy hol vagyunk, persze ezt mind Katz stílusban előadva. Mire elolvastam az összes üzenetet, Armin toppant be az ajtón, kezében a saját telefonjával. Gondolom Katz neki is írt, de az arckifejezéséből ítélve ő másabb hangnemben írva kapta meg. Elmosolyodott és két mozdulattal kihúzta a kanapét.
  - Ja, ez nekem is ment volna.
  - Hát persze.
  - Megkérdőjelezed kanapékihúzási tehetségem?
Erre csak egy mosoly volt a válasz. Olyan józannak tűnik. Akkor biztos csak egy tréfa lehet a dolog. Ilyen csak a mesékben létezik.. Ugye? Azt hiszem, nem kéne ilyenekre gondolnom, mert belelát a fejembe. Az fix, hogy jó agyturkász válna belőle.
Elnyújtózott a kanapén, én meg leültem mellé. Megpróbáltam az üres a fejem trükköt, de nem sikerült. Az erőlködéstől elálmosodtam, aminek az lett a következménye, hogy eldőltem és már aludtam is. Vagy remélem, hogy ez történt.

  Másnap reggel kávé illatára ébredtem, ami szokatlan volt számomra. Teljesen el voltam terülve a kanapén, emiatt az futott át az agyamon, hogy vajon hol aludhatott Armin. Az egyik fotelbe le volt vágva egy párna és egy takaró.
  - Kérsz kávét? - kérdezte Armin a rekedtes hangján. Hirtelen ért, és mivel az ágy szélén voltam, levágódtam a földre. Látszódott rajta, hogy komoly erőfeszítésbe kerül, hogy ne nevesse el magát.
  - Kösz, nem.
  - Azt hiszem, jobb is. Rémes lett. - mondta undorral a hangjában, és öklendezést tettetett. Én ezt egy mosollyal nyugtáztam. Azt tudtam, hogy nem tud sütni, főzni meg végképp nem, de azért a kávé.. Na jó, nem szidom, nekem is vagy nagyon erősre, vagy gyengére sikerül. Egyszer jött össze a normális, aztán kiderült, hogy anya már csinált magának.
  - Inkább teapárti vagyok.
  - Jaj, ezek az Angolok. Olyan unalmasak az ötórai teázással és a kifinomult modorukkal.. Persze azért vannak kivételek..
  - Ha úgy vesszük, már te is angol vagy, mert itt születtél. Csak Christian Holland, nem?
Sóhajtott egyet.
  - Én is unalmas lettem?
  - A legunalmasabb.
Kijelentésemet hallván szomorú arcot vágott, de egy idő után nem bírta tovább tartani.
  - Anya még alszik?
  - Nem, elment bevásárolni. Szerintem lassan visszajön.
Anya bevágódott az ajtón, kezében egy szatyor volt. Ledobta az asztalra, utána megfordult és sóhajtott egyet. Sápadt volt, a szeme üveges. Akárcsak egy zombi.
  - Itt olyan sokba kerül minden. Nemde, drágám? - kérdzete. A hangja természetellenesen nyugodt volt. Válaszul csak bólintottam egyet.
  - Anya, kimegyek levegőzni. Armin, jössz?
  - Ne menjetek túl messze!
Azt hiszem, jobb, ha elhúzunk innen.
Armin hangját hallottam a fejemben.
Mássz ki a fejemből!
Hohó, mégis szorult beléd egy kis mágia, ha tudsz válaszolni.
Így is hallatszódott a beszédén a tipikus "én megmondtam" hangsúly. Egy igazán megvető (legalábbis annak szánt) pillantást küldtem felé, majd felpattantam és kimentem a lépcsőházba. Armin is ugyan így tett, és mikor látta rajtam, hogy össze vagyok zavarodva, újabb telepatikus üzenetekkel bombázott.
Valakiknek az irányítása alatt áll.
Mondtam, hogy ne beszélj így hozzám, hányingerem lesz tőle.
Ó, én ki is dobtam a taccsot az első alkalommal.
Felnevettem. Vajon mennyire nézhetek ki dilinyósan, hogy a semmin nevetek?
Kik irányítják? - kérdeztem bizonytalanul.
Azt nehéz megmondani. Több csoport is létezik, akik rosszra használják az erejüket, hogy betegyenek nekünk.. És mivel a családom törzsgyökeres mágusokból áll, ezt is el tudom képzelni. Rosszabb esetben rés nyílt a Fátyolon és elszabadult néhány démon. - miközben ezt darálta, rágyújtott egy cigarettára és mélyeket szívott belőle.
Egy kukkot sem értek.
Elmosolyodott, én meg megint olyan hülyén éreztem magam. Mellette, a nagy enciklopédia mellett az én viszonylag jó (rémes) képességeimmel csak egy zsebszótárnak tűnök.
Az lesz a legjobb, ha lelépünk. Ki tudja, mire képes így Lyse.
Csak hagyjunk így mindent? Neem. Egy idő után biztos rájönnek.
Ja, de ott az a kis idő, amíg nem tudják. Hozd a kocsikulcsot.
Ha Armin vezet, abból nem sül ki sosem semmi jó. Legutóbb elütött egy tehenet az egyik kiruccanásunkkor az indiai negyedben. Égett, mint az olajos rongy, akkor határozta el, hogy többé nem ül volán mögé.
Bólintottam, majd visszamentem a házba. Anya egy késsel hadonászott, és pechemre a kocsikulcs a mögötte lévő ebédlőasztalon volt. Odaosontam az asztalhoz és elvettea kulcsot. Küldetés teljesítve. Már csak a kijutás lesz necces, mert anya észrevett.
  - Visszajöttél? Meghámoznád a krumplit?
  - Csak inni jöttem.. De oké.
Leültem az asztalhoz és elkezdtem hámozni. A kezem remegett, mert bebizonyosodott, hogy anya és a konyhakés nem jó párosítás. Néha hátrafordult, és én ilyenkor úgy tettem, mint ha igazán érdekes lenne a krumpli héja. Mikor végeztem, felálltam az asztaltól, de megcsörrent a kulcs a zsebemben.
Hol a fenében vagy?
Most hogy magyarázzam ki egyszerre magam és válaszoljak Arminnak is?
  - Mi volt ez a hang?
  - Gondolom csak a kulcs volt a zárban..
  - Lehet. Már mész is vissza?
  - Igen, tudod, Armin nem szeret egyedül lenni. - a hazugság mestere vagyok, emberek.
Anya egy mosoly kíséretében kitessékelt az ajtón, én meg egy sóhajtás kíséretében felmutattam a kulcsot.
  - Nem szeretek egyedül lenni? Nem is tudtam.
  - Hogy hallottad meg?
  - Vékonyak a falak.
Leszaladtunk a lépcsőn és beültünk az autóba. Armin beindította a motort és rátaposott a gázpedálra.
  - Ez könnyen ment! - örvendeztem. Armim egy pillanatig rámnézett, de ennyi idő pont elég volt arra, hogy majdnem nekimenjen egy bokornak. Egy ember szaladt át az úton és nekicsapódott az autónak.
  - Ezért nem vezetek.

2 - Földetérés

Akármilyen járműn utaztunk, én Armin vállára hajolva aludtam. Rémálmok hada rohamozott meg, miközben én csillánpónis szivárványszínű képekre vágytam. Milliószor riadtam fel és csöppentem vissza a rémesebbnél rémesebb álmokba. Talán Armin is észrevette, mert akárhányszor ébredtem fel egy meleg mosolyt küldött felém. Még mindig sápadt és zavart volt a konyhabeli dolog miatt. Már sokadjára ébredtem meg, mikor észrevettem, hogy az autó egy helyben áll. Anya a csomagokat pakolta ki a kocsiból, Armin meg nem mert kiszállni, nehogy felébredjek. Még egy kicsit élveztem a pillanatot, utána felemeltem a fejem. Armin amint észrevett, magára öltötte a legbíztatóbb mosolyát. Kiszálltunk az autóból. Körülkémleltem a tájat: egy szigeten voltunk, valószínűleg valahol a prériben. Hűvös szellő csapta meg az arcom, ami miatt megbántam, hogy nem vettem fel egy pulóvert. Mélyeket lélegeztem a tiszta levegőből, arcomon a megkönnyebbülés látszódott. Soha többé iskola.. Vagyis három hónapig, utána vissza kell mennünk Newcastle forgalmas utcáira. Három hónap alatt más lehetek, mint voltam, és egy új Ireland tér vissza. Beletúrtam vörös hajamba, ami miatt egy kissebb hajcsomó lett a tenyerembe. Azt hiszem, ezt a kis időt göndör hajjal kell kihúznom, mert nem hoztam hajvasalót.
Egy srác bújt ki az előttünk lévő ház ajtaján, köszöntötte anyát és betessékelt minket az egyik lakásba.
A lépcsőházban penész és dogszag volt érezhető, de a mi lakásunkban meglehetősen jó illat volt. A nappali fala vérvörösre volt festve, hozzá illö fekete falszegély társult hozzá. Fekete bőrkanapék álltak a szoba közepén, egy kis üvegasztalkával. Még értékelni is tudtam volna a látványt, ha nem rontja el az összképet egy rózsaszínre festett pávatollakkal dugig rakott zöld váza.
  - A kanapé kihúzható, azt hittem, csak egyedül lesz..
Anya egy mosollyal az arcán kitessékelte a fiút a szobából és bement a hálószobába.. Már ha az. Levetettem magam a kanapéra és elkezdtem bámulni azt a néhány képet a falon. Az egyiken egy marék fű volt, mögötte bekékítették a hátteret, és egy sárga pacát lehetett látni.
  - Amúgy te tudod, hol lehetünk? - kérdeztem. Nem sok reményeket fűztem affelé, hogy tudja, de egy próbát megér.
  -  Észak-Írországban, az Ír szigetnek szinte teljesen a szélén.
  - Aha.. De honnan tudod?
Válaszul csak a fejét kocogtatta meg. Mindig elfelejtem, hogy egy zsenivel van dolgom.
  - Mint mindig, hülyén érzem magam a társaságodban. Te fejből fújod a kémiakönyvet, én meg eljutottam a borítóig.
  - A cukrász szakmához nem is nagyon kell kémia.. Ugye?
Akaratlanul ugyan, de a szám mosolyra húzódott. Mindent tud rólam, pedig egy évvel ezelőtt az egyetlen dolog, amit iránta éreztem az a heveny undor volt. Most meg már alig vannak titkaim előtte.
Leült mellém és elkezdte ő is elkezdett egy képet bámulni.
  - Azt lehányta egy szivárvány?
  - Nagy valószínűséggel igen. A rózsaszín tollak után már semmin sem lepődöm meg.
  - Nem nézünk körül a városban.. Öhm.. Faluban.. Vagy akármi is ez?
  - Legalább megtudjuk, hol lehetünk.
Elővettem egy pulóvert a bőröndömből és a derekamra kötöttem.
Sötétedésig sétáltunk, és az egyetlen dolog amit kiderítettünk az a nagy semmi volt. Bár nem is nagyon kerestük a megoldást a hol? kérdésre, én bíztam benne, hogy innen elég hamar el lehet menekülni, ha úgy adódik.
Letelepedtünk egy dombra, és (én legalábbis) a kilátást kezdtük csodálni. Amerre csak látott az ember, víz került a szeme elé. A távolból világítótornyok fényei villogtak, akárcsak egy segélykérés. A hideg szél miatt elkezdtem fázni, de mire lehámoztam a derekamról a pulóverem Armin már az ölembe dobta a sajátját.
  - Köszönöm, de van nekem is. Habár..
  - Elrontottad a pillanatot. - hangjában szomorúság csengett, de a szeme nem erről árulkodott - Már késő.
Keresztbe fonta a karját, de néhány másodperc múlva kitört belőle a nevetés. Felvettem a saját pulcsim, az övét meg visszaszolgáltattam neki, mert nem hiszem, hogy egy pólóban sokáig bírta volna. Látszott rajta, hogy valamit mondani szeretne, de fél elmondani. Felemelte a kezét, és úgy tett, mitha el akarná kapni a szelet. Rögtön el is állt, amit én véletlen egybeesésnek tituláltam. Közelebb húzódtam hozzá, ő  átölelt. A gondolatok villámként cikáztak a fejemben, és láttam, hogy őt sem hagyja valami nyugodni.
  - Nem történtek veled mostanában furcsa dolgok?
  - Azon kívül, hogy anyából egy őrült lett, nem nagyon. Miért?
  - Ja, csak kérdeztem.. És egészen kicsi korodban sem?
Furcsának találtam a kérdéseit. Ekkor jutott eszembe az a dolog, amikor négy éves koromban felgyújtottam a játszóteret.
  - És a tüzes eset, amit meséltél?
Nem nagyon emlékszem, hogy bármikor elmondtam volna neki, hogy mi történt kiskoromban. Bár nekem még az sem rémlik, tegnap mit ettem.
  - Na jó, nem bírom tovább. Nem volt véletlen az, ami eddig veled történt. Az egyensúly mostanában kezd.. Felborulni.
  - Egyensúly? Április elseje már rég elmúlt.
  - Ez most halál komoly. Nem viccelek. Vannak a halandók, akik nem tudnak semmit az egészről, és vagyunk mi, akik legyőzik a démonokat és azt a látszatot keltik, hogy minden oké. Tudok a gondolataidban olvasni, tudok teleportálni, telekinézis..
  - Mit szívtál? - kérdeztem, miközben felálltam és a házunk felé vettem az irányt.
  - Veszélyben vagy.